HAZA KULINÁRIS RECEPTEK: Paradicsomos -tejszínes hús

RECEPTEK: Paradicsomos -tejszínes hús

1260
hirdetés

Hozzávalók:

  • 6 szép hús (lehet sertés vagy csirke is)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 paradicsom
  • 2-2 evőkanál vaj és olívaolaj
  • 3-4 dl húslevesleves (leveskockából)
  • 2-3 dl tejszín
  • őrölt bors

Paradicsomos-hús-1

Elkészítése:

A húst kiklopfoljuk. Sózzuk, frissen őrölt borssal megszórjuk és egy evőkanálnyi olvasztott vajjal kevert olajon a szeletek mindkét oldalát alaposan átsütjük, majd fedő alatt puhára főzzük úgy, hogy mindig csak annyi húslevest adunk hozzá, hogy oda ne égjen.

Amíg puhul a hús, egy másik edényben olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot, jól összesütjük és felöntjük egy kevés húslével. Mire a paradicsom szétfő, a hús is megpuhul. Ha jól dolgoztunk, a serpenyőben kellemesen pirult, de szaftos hússzeletek lesznek, melyeket kiteszünk egy tálba és melegen tartunk.

A paradicsomos szaftot összeöntjük a hús alatt maradt szafttal, átturmixoljuk, hogy kellemes, sima mártást kapjunk, majd felöntjük tejszínnel, ha kell sózzuk, borsozzuk és még egyszer átforraljuk.

Tálaláskor a mártást a húsra adagolva vagy külön mártásos tálban is kínálhatjuk.

Burgonyapürével, rizzsel, gnocchival is fejedelmi étel.

www.olcso-receptek.hu

hirdetés