HAZA DUNATÁJ Nyílt levél Kiss Péntek Józsefhez

Nyílt levél Kiss Péntek Józsefhez

819
hirdetés

Még Andruskó Imrének sem szabad idegen tollakkal ékeskednie!

Kedves Barátom!
Nem is árulom el, hány éve már, hogy együtt álltunk a gimi aulájának színpadán, amelyet a legendás Gáspár-Dobai színjátszókörös társaság sikeres munkájának egyfajta elismeréseképp szereltetett fel Horváth József igazgató új színpadtechnikával – ma is ez üzemel, csak sokkal szegényesebben… Téged jobban „megcsapott” a szufiták világa, jómagam pedig megértettem, és kiderült, hogy a jelmezek világa nem nekem való. Egész életedben – pedig lassan Te is megérsz a nyugdíjaskorra – a felvidéki kultúra ápolását, s mi több, a valamikor bencés hagyományokra épülő diákszínjátszás modernizációját szolgáltad. Senki sem tagadhatja, hogy Te ácsoltad a GIMISZ bölcsőjét, Te voltál, aki bábáskodtál felette, s Te voltál a legboldogabb, amikor a lassan felnőtté cseperedő gimisek produkcióját állva tapsolta a nézőtér. Neked ez volt a jutalom, no meg a gyerekek szeretete. S ha más nem mondja ki, én leírom, hogy a színpadon első lépéseiket csetlő-botló módon megtevő, valamikori diákok közül színészként többen is országos hírnevet szereztek. Szombaton a Polgármester Díját vehette át a GIMISZ. Tudod, tiráda, fanfár. Az elismerést Andruskó Imre igazgató úr személyesen vette át. Pedig neki a színházalapításhoz és a sikerekhez igazán semmi köze sem volt. Téged viszont elfelejtettek meghívni. Minő véletlen…

S ha már senki másnak nem jutott eszébe, legalább Én szeretnék Neked köszönetet mondani áldozatkészségedért, pedagógiai munkásságodért.

Díj nélkül, de baráti öleléssel:
Morovič Lajos

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés