HAZA AUTÓVILÁG Nissan Juke DIG-T 190 Tekna: Látványos – és számokban mérhető – frissítés!

Nissan Juke DIG-T 190 Tekna: Látványos – és számokban mérhető – frissítés!

1798
hirdetés

01Amikor a Nissan annak idején bemutatta a Qazana tanulmánymodellt, mindenki olyan folytatást várt, mint általában az autó-ujjgyakorlatok esetében. Tehát: ha szériagyártásba kerül a jármű, az attraktív megoldások kb. felétől-kétharmadától el kell majd búcsúznia. Viszont amikor ENNEK megjelent a végleges változata, alig lehetett különbséget találni. Mindössze a visszafelé nyíló ajtókat váltották fel normálisak – és a névtáblát cserélték le a kocsi farán. Qazanáról Juke-ra. S ezzel kezdetét vette az egyik legvitatottabb, legmegosztóbb fazonú járműkreáció karrierje – amelyet most felfrissített, csúcsszerelt és csúcsmotorizált változatban kaptuk meg tesztelésre.

Alaktan

Tán harmadszorra vagy negyedszerre is úgy jártam körül, mintha először látnám: a mellbevágó fazon ugyanis még évek múltán is hatni tud az érzelmekre. Újra és újra fel kell fedezni a háromszintes lámpaegyveleget (ahol a pengemetszésű legfelsők csak irány- és helyzetjelzők, illetve újabban a nappali LED-világítást is tartalmazzák, viszont a világ autóiparának egyedüli produktumaként a volán mögött ülve is látni  lehet őket); a simára vasalt, iszonyatos szélességű kerékperemeket, a meredeken ereszkedő tetővonalat, alatta a remekbe szabott oldalüvegezéssel, hátul pedig a hatalmas vállakat és a bumeráng alakú, extravagáns lámpákat. Vagy tegyünk egy próbát és takarjuk ki kocsi alját, a kerékjáratok legmagasabb pontjáig. Ugye, hogy egy színtiszta vonalvezetésű, kétajtós kupé marad felül? Pedig vannak hátsó ajtók is, éppen csak az oszlopokba rejtett kilincsekkel. Ha viszont a felső részt takarjuk ki, a helyére akár egy igazi offroadot sem nehéz odaképzelni. E kettősség tökéletes ötvözete csak tovább emeli a kis crossover attraktivitását, amely ráadásul, mint említettük, nemrég némi frissítésen is átesett. Ez szintén csak jót tett neki. A maszkon jóval szélesebbé, hangsúlyosabbá vált az embléma krómkerete, lejjebb a légterelőt is vagányabbra cserélték, hátul kör alakot öltöttek a fényvisszaverő prizmák, és csapottabbá vált a lökhárító felső pereme. A legnagyobb újítás azonban – a személyre szabás lehetősége, tehát hogy a karosszéria számos műanyag elemét 4 színben választhatjuk meg, illetve váltogathatjuk! Tesztautónkon ezek feketék voltak, beleértve az alufelniket is, amelyekre szintén érvényes a színvariálgatás. A kerekek egyébként szintén impozáns, 225/45 R18-as méretűek voltak.

A belvilágban…

… is akad egy-két eredeti megoldás. Elsősorban a klímapult felett található  D-MODE gomb, amely olyasmiket jelenít meg, mint a gyorsulásnál/lassulásnál/fékezésnél fellépő g-értékek (lásd még: Forma 1), a komplett fogyasztáskontroll (9–11. ábra), beleértve a takarékos vezetés értékelését egy ötcsillagos skálán. A kijelzőtől balra található gombokkal ugyanitt hívhatjuk le az éppen használt forgatónyomaték, valamint a pillanatnyi motorerő nagyságát is. A dizájnelemek között is bőved akad extra fazonú: ilyen például a motorkerékpár-tankra emlékeztető kardánalagút-fedél, vagy a 370Z-ére hajazó kormánykerék.
A többi dologra nagyjából ráfogható, hogy normális, beleértve a beltérmutatókat is. Ez alatt főleg átlagos elülső és hátsó helykínálat értendő, hátul a kupés tető miatt picit szűkre szabott fejtérrel. A csomagtér azonban elképesztő mértékben megnőtt: alapon 103, maximumra bővítve 359 literrel! Vitán felül ez a frissítés legnagyobb hozadéka, bár ezek a számok csak a fronthajtású verzióra érvényesek. Na meg az, hogy a külsőnél említett színcserélősdi belül is realizálható. Itt szintén 4 színben választhatjuk meg a motorbicajos kardánalagút-fedelet, a szellőzőnyílások kereteit, az ajtóberakásokat vagy a sebességváltó kar gombjának tetejét. A szereltség pedig – főleg ezen a szinten – impozáns. Legértékesebb eleme vitathatatlanul a körkörös kamerarendszer, amely – az 5,8 hüvelykes színes képernyővel, a navigációs rendszerrel és a hathangszórós, digitális/analóg bemenetű MP3-as rádióval – a Nissan Connect+ rendszer részét képezi. Teljes képet ad az autó körül, vagy ha kell, néhány részletet külön is ábrázol. Ugyancsak standard a holttérfigyelő, a sávelhagyásra figyelmeztető, illetve az autó mögötti mozgást érzékelő rendszer, míg (monó) légkondi, a kétfunkciós tempomat vagy szimpla tolatókamera már alacsonyabb szinteken is elérhető.

Az országúton

Az autó csúcsmotorja változatlanul a DIG-T 190 megjelölést viselő 1,6-os turbós benzines, nevében hordva a teljesítményét. Szintén kissé átdolgozták, miáltal 2000 helyett most már 1600-as fordulatszámon csúcsra fut a nyomatékgörbéje. A reszelgetésnek – plusz a start-stop rendszernek – köszönhetően majd’ egy literrel csökkent a gyári átlagfogyasztása is, kilométerenkénti széndioxid-kipöfögéséből pedig 20 grammot sikerült lefaragni. Tesztautónkban hatfokozatú kézi váltó kapcsolódott hozzá, amelyet azonban nem kellett túl sűrűn használnunk, mert a motor csúcsnyomaték-tartománya most már tényleg elképesztően széles. A fura, sportosnak nem igazán tűnő járműkreáció ezzel az úgyszólván megszakítás nélkül húzó izommotorral akárhány tekintélyesebbnek tűnő autót képes állva hagyni, álmélkodó sofőrjeikkel együtt. Teszi pedig mindezt viszonylag elfogadható fogyasztás mellett, lásd a táblázatot. Tény, hogy a 7,1 liter többnyire szólóautózással született, viszont kemény sprintek tömkelegét is tartalmazza – ezeknek 190 lóerővel a talpunk alatt nehéz ellenállni… Viszont, crossover ide vagy amoda, az esetleges terepezést ne vigyük túlzásba. Főleg fronthajtású verziónál, és tesztautónk is ilyen volt. (Zárójelben: csakis ezzel a motorral, plusz automata váltóval 4×4-es modell is létezik, 3000 eurónyi többletért.) A tisztességes hasmagasság  és terepszögek viszont eléggé változatos morfológiájú földutakon is használhatóvá teszik az autót, csak ne legyen túl nagy a sár – ahhoz már 4×4-es technika kellene…

 

Vas Gyula
(A szerző felvételei)

 

ADATLAP
Hengerűrtartalom:         1618 cm3
Teljesítmény: 140 kW (190 LE)@5600
Nyomaték: 240 Nm@1600–5200
Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 215 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 7,8 s
Minimális hasmagasság: 180 mm
A csomagtér űrtartalma: 354–1189 l
Gyári átlagfogyasztás: 6,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 139 g/km
Ár: 18 800 euró
Az alapmodell ára: 11 700 euró

[nggallery id=51]

hirdetés