HAZA AUTÓVILÁG Kia Niro: A hibrid változat

Kia Niro: A hibrid változat

4772
hirdetés
Néhány hete azzal indítottuk a koreai újdonság stekkeres verziójának tesztjét, hogy az autó hagyományos hibrid, illetve tisztán elektromos meghajtással is készül. Nos, a pár hónapja bemutatott elektromos változat még nem kapható a piacon, így másodikként a hagyományos, zárt rendszerű hibrid verzióval ismerkedhettünk meg részletesebben.
 
• Fotó: Vas Gyula
 
Alaktan
 
Ahogy múltkor is leírtuk, a Nirót az ikerpárjának tekinthető Hyundai Ioniq-kal ellentétben enyhén szabadidős, crossover-fazonúra faragták. Tették azonban ezt nem túl nagy fantáziával, magyarán az autó után valószínűleg senki nem fordul meg majd az utcán. Tesztünk során sem fordultak meg. Viszont tény, hogy az ilyen formát egyesek „szolidan elegáns”-nak is szokták nevezni, úgyhogy legyen ez inkább ízlés dolga.
 
• Fotó: Vas Gyula
 
Még szerencse, hogy ott vannak a márkára általában jellemző stíluselemek, mint például az attraktív formájú hűtőmaszk, a magasra felfutó lámpák, vagy az érdekes rajzolatú C-oszlopok. Az oldalnézetet két hangsúlyos műanyag léc, illetve a krómozott ablakkeret és kilincspár dobja fel valamelyest, tesztautónk további vizuális többlete pedig a mutatós Rich Espresso metállfényezés volt.
 
A beltérben…
 
… nem igazán érhető tetten a szabadidős jelleg, viszont minden ízléses és könnyen áttekinthető. Szép az egész frontpanel, különösen a vezető előtti műszeregység, amely egyben teljes tájékoztatást nyújt az autó mindenkori üzemmódjáról. A tesztelt csúcsszinten bőr-textil kárpitozású ülések a kategória legnagyobbjai közé tartoznak, elöl-hátul fűthetők, sőt elöl szellőztethetők is. Az ergonómia teljesen rendben van, az infotainment rendszer nyolchüvelykes érintőképernyőjét pont annyi hagyományos gomb egészíti ki, amennyi a biztonságos kezeléshez kell.
 
Képgalériánk:
• Fotó: Vas Gyula
 
 
Egyedüli különcség a bal lábbal behúzandó/kioldandó rögzítőfék. Az élettér a kategória átlaga, a csomagtartót nem szűkíti az akkumulátor, mert a mindössze 33 kilós blokkot az ülések alá telepítették. Ami pedig a szereltség értékesebb tételeit illeti: kétzónás légkondi, navigáció, hátsó parkolókamera, JBL reprószett, aktív sávtartó asszisztens, holttérfigyelő, oldalirányból érkező járművek észlelése tolatáskor. Ja és természetesen kétfunkciós tempomat, amely csaknem állóra képes fékezni az autót, ha arra van szükség.
 
Az országúton
 
A klasszikus hibridről ugyebár a Toyota Prius óta tudjuk, hogy villanymotort és belső töltésű akkumulátort társít az ilyen-olyan űrtartalmú benzinmotorhoz. S hogy ebből ered egy rendszerteljesítmény, amely azonban nem a két aggregát teljesítményének (és nyomatékának) összege. Esetünkben ezek a számok az Adatlapon olvashatók részletesebben. Tény, hogy még a 141 lóerőnyi összteljesítmény sem valami sok, viszont ettől sokkal fontosabb, hogy az össznyomaték egy jelentős része – a villanymotor rugalmasságának köszönhetően – már az indulás pillanatában rendelkezésre áll. A teljes 265 Nm pedig már ezres fordulatszámon megjelenik! Ettől megy már-már élményszámba a hibrid Niro vezetése – megfejelve még azzal, hogy az autó mindig elektromos üzemmódban, tehát teljesen zajtalanul indul. (Pontosabban: némi szintetikus zünnyögéssel, hogy a gyalogosok észlelhessék.) A kis akku azonban nem biztosít számottevő elektromos hatótávolságot, a közvetlen befecskendezéses benzinmotor már az első komolyabb gázadásra beröffen. Ugyancsak nagyban növeli a vezetés komfortját a hatgangos, kétkuplungos automata váltó; csak áldani lehet a tervezőket, hogy ezt, és nem a motort állandóan bégettető CVT-t választották.
 
Képgalériánk:
• Fotó: Vas Gyula
 
A fogyasztás pedig – szintén a besegítő villanymotornak köszönhetően – a hasonló köbtartalmú dízelek szintjén mozog. Ez esetünkben ötliteres tesztátlagot jelentett, lásd ismét a műszaki adatokat. Ami pedig az árat illeti, egy összehasonlítás, amely önmagáért beszél: a Toyota Prius hibrid változata nagyjából ugyanilyen szereltségben, 122 lóerős összteljesítménnyel 32 390 euróba kerül…
 
ADATLAP
Benzinmotor ● hengerűrtartalom: 1580 cm3 ● teljesítmény: 77 kW (105 LE)@5700 ● nyomaték: 147 Nm@4000 Villanymotor ● teljesítmény: 32 kW (44 LE) ● nyomaték: 170 Nm@0–1798 Összteljesítmény: 103,6 kW (141 LE)@5700 Össznyomaték: 265 Nm@1000–2400 Sebességváltó: hatfokozatú kétkuplungos automata Legnagyobb sebesség: 162 km/óra Gyorsulás 0–100 km/óra: 11,5 s Gyári átlagfogyasztás: 3,8/4,4 l/100 km* Tesztfogyasztás: 5,2 l/100 km H/Sz/M: 4355x1805x1556 mm Saját tömeg: 1510 kg Csomagtér: 401–1399 l** Üzemanyagtartály: 45 l A hibrid modellcsalád induló ára: 23 590 € A tesztelt típus induló ára: 29 190 € *16/18”-os kerekekkel **szükségpótkerékkel
 
ma7.sk, Vas Gyula
hirdetés
Previous article125 éve született Endresz György
Next articleDr. Molnár Attila az év polgármestere!