Kezdőlap HÍR-MIX Német autóalkatrész gyártó cég épít gyárat Komáromban

Német autóalkatrész gyártó cég épít gyárat Komáromban

2410
MEGOSZTÁS
Stubendek László polgármester és Peter Doll a ZF igazgatótanácsának elnöke

Ma délelőtt a komáromi városházán jelentették be, hogy jövőre a volt Doprastav helyén a német ZF vállalat építi ki immár negyedik szlovákiai gyárát.  A cég vezetői elmondták, hogy az első körben 2019-től 150 munkahelyet létesítenek, ám a gyár akár 600 fős gyártókapacitásig is bővíthető.

Peter Doll a cég elnöke elmondta, hogy Nagyszombat, Léva és Ipolyság után Komáromban lesz a vállalat negyedik szlovákiai üzeme, mivel nem a munkásokat szeretnék buszoztatni, hanem a munkahelyeket helybe hozni. Kiemelte, hogy nagyon örül az új híd megépítésének is, mivel így Komárom rákapcsolódik a nemzetközi autópályarendszerre, bár a gyárat enélkül is idehozták volna.

A ZF Szlovákiában jelenleg több mint 2000 embert foglalkoztat és a forgalma eléri a 320 millió eurót. A cégben a fizetések a vezetőik elmondása alapján minden esetben meghaladják a régiós átlagot.

A munkaerő toborzást 2018-ban kezdik és 2019-től kezdik meg a gyártást. Szoros kapcsolatot igyekeznek továbbá teremteni a helyi szakmunkásképző iskolákkal, mivel tisztában vannak az általános szakemberhiánnyal.

 

DUNATAJ.SK