HAZA RÉGIÓ Megújultak az Igmándi erőd közösségi terei

Megújultak az Igmándi erőd közösségi terei

460
hirdetés

Észak-Komárom városa a dél-komáromi Monostori Erőddel együttműködve három évvel ezelőtt nyújtotta be azt az Interreg pályázatot, melynek zárására december 27-én került sor. Az Igmándi erőd részleges felújítását célzó projekten városunk polgármestere, dr. Molnár Attila, valamint a Monostori Erőd ügyvezető igazgatója, Vizeli Csaba üdvözölte a megjelenteket.

Dr. Molnár Attila polgármester köszöntőt mond az átadón



Az Igmándi erőd eredetileg 1871 és 1877 között épült, hogy biztosítsa a jobb-parti hídfő közepét, töltse ki az erődöv hiányosságait, és ellenőrizze az Igmándi út vonalát. Bár katonai szempontból nem vett részt konfliktusokban, az évtizedek során különböző célokat szolgált. 1945-ig kaszárnyaként és katonai raktárként funkcionált, majd a Szovjetunióból hazatérők gyűjtő- és vizsgálóhelye lett. Később szükséglakásoknak adott otthont, és az udvarán autósmozit, a kaszárnyájában pedig diszkót és üzemeket működtettek. Az 1980-as években a Klapka György Múzeum néprajzi kiállítása is itt kapott helyet, majd az új kőtár létrehozása céljából az épületet átalakították. Azóta, a koronavírus járvány miatt az épületegyüttes nem volt látogatható.

A most befejezett pályázat során az Irányító Hatósággal való folyamatos egyeztetés eredményeként a projekt eredeti terveihez képest egy csökkentett műszaki tartalmú infrastrukturális beruházás valósult meg. Ennek keretében kialakításra került egy multifunkcionális közösségi tér, ami a város központjában található, könnyen megközelíthető, és alkalmas városi és polgári rendezvények és események megrendezésére. Tágas terek és modern mellékhelyiség biztosítja a látogatók kényelmét. Emellett a projekt részeként az erőd két bejáratát összekötő zöld terület is rendbe lett téve, és egy mobil épület is telepítésre került az erőd falain belül, mely a jegypénztárat és a büfét szolgálja ki.

Vizeli Csaba, a Monostori Erőd ügyvezető igazgatója ismerteti a projektet

A megnyitó eseményen a Magyarock Dalszínház művészei is felléptek, és a Kemence Egyesület kézműves foglalkozást tartott a látogatók számára.

A felújítás az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program, Referencia szám SKHU/1902, Prioritási tengely 1. – Természet és kultúra, Specifikus cél 1.1 – A határterület vonzerejének fokozása keretében a „KOMFORT – Az észak- és dél-komáromi erődrendszer közös fejlesztése” elnevezésű pályázat keretében valósult meg.

komarom.hu

hirdetés