HAZA SPORT Kosárlabdázóink győzelemmel zárták az évet

Kosárlabdázóink győzelemmel zárták az évet

585
hirdetés

BC KOMÁRNO – SPIŠSKÍ RYTIERI 77:70 (18:22, 17:15, 20:18, 22:15)
Nézőszám: 280

Komáromi pontszerzők: Walker 18 (12 felugrásból), Páleník 17, Markovič 15 (11 felugrásból), Gilbreath 10, Danielič 9, Volárik 5, Foltín 3, Nuhu 0
Szepességi pontszerzők: Reeves 20, Smith 17, Antoni, Pipkins és Židzik 10, Mrviš 2, Hlivák 1

A szlovák elsőosztályú kosárlabda-bajnokság sűrű decemberi programját a 21. forduló zárta a szilvesztert megelőző mérkőzésekkel, amikor a komáromiak a „szepességi lovagok“-at fogadták. A mérkőzés kezdete a vendégek számára bizonyult sikeresebbnek, kisebb előnyre tettek szert, melyet egészen az első negyed végéig megtartottak. A második negyedben a hazaiaknak sikerült lefaragniuk a vendégek előnyét, az első félidei szünetre 35:37-es állással vonultak, majd a komáromiak a harmadik negyed első perceiben egyenlítettek. A negyedik negyed bevezető perceiben megszerezték a vezetést és ettől kezdve minden olajozottan ment. A mérkőzést záró negyedben az egyébként ideges hangulatú játék során a vendégek mindent megtettek, de ez már nem változtatott az álláson, a hazaiak 77:70 arányban nyerték a mérkőzést.

A komáromi csapat legközelebbi mérkőzésére két hét múlva, január 13-án kerül sor, amikor hazai pályán fogadják Léva csapatát.

KOMÁROM
Alonzo Walker:
Azzal kezdtük a mérkőzést, hogy fel kellett vennünk a találkozó ritmusát. A második félidőben visszanyertük az önbizalmunkat, ami nem volt könnyű, mindebben a szurkolóinknak is része volt, akik egész idő alatt buzdítottak bennünket, köszönjük nekik.

Miljan Čurovič edző:
Nem átlagos mérkőzés volt, a szepességiek a magas játékosaik nélkül érkeztek és igyekeztek ún. „small ball” játékot játszani. Eltartott egy ideig, míg alkalmazkodtunk a körülményekhez, ez várható is volt. A szurkolóink támogatásának is köszönhetően sikerült úrrá lennünk a helyzeten és megnyerni küzdelmet. Az eredmény nagy jelentőségű a számunkra, mivel győzelemmel szerettük volna zárni az évet és remélem, hogy jövőre is ebben a szellemben folytatjuk. Mindenkinek boldog új évet kívánok.

SNV
Adam Antoni:
A magas játékosaink nélkül érkeztünk, s ez komoly hátránynak bizonyult a számunkra. De megtettünk mindent, minden egyes labdáért megküzdöttünk, s a támadásaink remekül sikerültek, jobban is végződhetett volna. Gratulálok a hazaiaknak, jó munkát végeztek, számunkra pedig nem marad más hátra, mint készülni a következő mérkőzésekre.

Teo Hojč edző:
Elismerésemet szeretném kifejezni a játékosaimnak. Kigab, valamint a sérült Fusek, illetve Juríček nélkül érkeztünk és a játékosaink minden beleadtak a mérkőzésbe. Nagyon nehéz megtartani a koncentrációt ilyen összetételben a teljes mérkőzés alatt, tehát teljesen érthető, hogy voltak döntések, melyek nem bizonyultak sikeresek, ám ez nem vethető a szemükre. Akadtak pillanatok, melyeket a javunkra fordíthattunk volna, de így is nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Gratulálok a komáromiak győzelméhez, nekünk pedig pótolnunk kell a távozott és sérült játékosokat és folytatni. Nincs miért szégyenkeznünk, készülünk a következő megmérettetésekre.

Mgr. Mikuláš Keszan

(N.Zs.), fotó: Konczer András

hirdetés
Previous articleFelújíttatta a város a komáromi Zichy-palota erkélyének korlátját
Next articleMegújultak az Igmándi erőd közösségi terei