HAZA HÍR-MIX Megjelent Nagy István, gútai orgonaművész első lemeze

Megjelent Nagy István, gútai orgonaművész első lemeze

1551
hirdetés

A Gútán élő Nagy István esetében, aki jelenleg az ottani művészeti alapiskolában tanít, felettébb igaz a mondás: a zene nem elválasztja, hanem összeköti a nemzeteket és a különböző nyelveken beszélő, más-más nemzetiségű embereket. Miközben a felvidéki magyar orgonaművész 2022 februárjától a Budapest-Józsefváros-i Szent József templom orgonista-kántoraként működik közre a szlovák nyelvű szentmiséken, az eperjesi társszékesegyház orgonáján vette fel az első CD-je hanganyagát. Minderről készségesen nyilatkozott portálunknak.

„ A kántori szolgálat esetemben már kimerül abban, hogy minden hónap első vasárnapján a Budapest-Józsefváros-i Szent József templomban tartandó szlovák nyelvű szentmiséken orgonista-kántorként működöm közre. A gútai Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomban 2021 decemberéig teljesítettem kántori szolgálatot, azóta pedig inkább több időt szánok a koncertezésre, s közben a gútai művészeti alapiskolában tanítok zongorát és zeneelméletet, valamint korrepetítorként zongorán kísérem a más hangszert választott diákokat” – árulta el az olvasóinknak.

A bő másfél évtizedes művészi pályafutását nemrég a Nebeská harmónia – Mennyi harmónia című, első hanghordozója kiadásával koronázta meg.

„Megvártam, amíg utolért a lehetőség, hogy megjelentessem az első CD-met. Az eperjesi társszékesegyház számára 2020-ban készült el a Gabriel Bies, poprádi orgonaépítő által készített orgona. Egy németországi orgona-körúton, 2019 nyarán sikerült megismerkednem ezzel az orgonaépítővel, akinek nagyon megtetszettek az előadói és improvizációs készségeim. Ezért 2021-ben meghívott Eperjesre azzal a szándékkal, hogy nézzem meg és próbáljam ki az említett vadonatúj orgonát.  Örömmel tettem eleget e kérésének, amit nagy megtiszteltetésnek tartottam, s fél napot töltöttem az általa készített hangszer mellett. Miután azt megszólaltattam, a hallottak alapján felajánlotta, hogy ha ezen orgona kapcsán majd szeretne megjelentetni egy reprezentatív lemezt, akkor annak bemutatására mindenképp engem kér fel. Így is lett: 2022 augusztusának végén megvalósult a tervezett hanganyag felvétele, majd ottani anyagi támogatók jóvoltából nemrég megjelent a CD” – foglalta össze az első lemeze kiadásával kapcsolatos eseményeket Nagy István.

Arról is beszámolt, hogy az azon szereplő nyolc mű közül hat híres zeneszerzőké, kettő pedig a saját szerzeménye A lemezborítón feltüntetett szerzők között J.S.Bach, F. Mendelssohn – Bartholdy, J.P. Sweelinck – Samuel Scheidt, Johann Pachelbel és Georg Muffat neve szerepel. Nagy István saját művei pedig Aria con Variazioni (Téma és variációk)) és Improvizácia na mariánsku pieseň – „Bez prestania nám žiari (Improvizáció a „Lelkem tiszta lánggal ég” című népének dallamára) címen vannak feltüntetve. „E hanganyag súlypontját a régi zene és a barokk, illetve a kora romantikus művek képezik, mivel azokat az új, barokk koncepciójú orgonán játszottam fel. Mindazt közel másfél év távlatából meghallgatva, pár előadói részletet már másképpen gondolok, hiszen folyamatosan fejlődöm. Összességében véve azonban a megelégedettség érzésével tudom végighallgatni ezt a hanghordozót” – nyilatkozta.

Aztán hangsúlyozta: „A zene nem elválasztja, hanem összeköti a nemzeteket és a különböző nyelveken beszélő embereket. Főleg néhány hazai orgonista és orgonaépítő között nagy az összetartás, hiszen kevesen vagyunk”. Mint mondta: az ezres példányszámban megjelent CD hivatalos bemutatóval egybekötött keresztelőjét 2024-ben az eperjesi társszékesegyházban akarják megtartani. „Az ezer darabból 250 terjesztését én vállaltam. Mivel bolti hálózatban még nem kaphatók, azok nálam, mindössze 10 euróért vásárolhatók meg. Az anyag a későbbiekben pedig a modern netes megosztókra is felkerül, mivel sok zenebarátnak nincs CD lejátszója” – fejtette ki.

Végül arról beszélt, hogy a közeljövőben több észak-szlovákiai koncert-felkérésnek tesz majd eleget, ám dél-szlovákiai felkéréséket mostanában nem kapott: „Ha csallóközi lehetőségek mostanában nem is értek utol, én azonban adtam lehetőséget két kiváló magyarországi orgonaművésznek, Kecskés Ádámnak és Balasi Barnabásnak, akik október 29-én (vasárnap) 18 órától koncerteznek a komáromi Szent András bazilikában. Érdemes meghallgatni a nagyszerű játékukat, s a jövőben én is szívesen teszek majd eleget hasonló felkéréséknek, ha lesznek…”

Nagy István 1982-ben született Érsekújvárott. Tanulmányokat folytatott a Pozsonyi Comenius Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, majd a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karán (zongoratanára: Csehi Ágota zongoraművész volt) és a nagytapolcsányi konzervatóriumban, Juraj Mičúnek professzornál (orgona). Részt vett a következő professzorok: Jaroslav Tůma, Stefan Baier, Katherine Bryndorf, Theo Yellema Erwin Wiersinga mesterkurzusain Németországban, Hollandiában, Csehországban és Szlovákiában. 2012 szeptemberében a Brünni Leoš Janáček Nemzetközi Orgonaversenyen képviselte Szlovákiát.

 2001-től 2010-ig a komáromi kántorképző tanfolyam orgonatanára, 2009 és 2015 között pedig az érsekújvári Művészeti Alapiskolában zongoratanár volt. 1995-től 2021 decemberéig teljesített kántori szolgálatot a gútai Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomban.

 Koncertezett Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Magyarországon, Erdélyben. A szólókoncertek mellett rendszeresen együttműködik felvidéki kórusokkal, énekművészekkel, hangszeres szólistákkal és kamaraegyüttesekkel. 2013-tól kezdve minden év nyarán a körmöcbányai nemzetközi Várorgona-fesztiválon (Kremnický hradný organ) képviseli Szlovákiát.

 A 2021-ben Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából meghirdetett mise-ordinárium pályázaton díjazott lett a Missa Solemnis és a Szent István Mise című népmiséje. 2020 szeptemberében a neves Norsk Musikvorlaag kottakiadónál 3 orgonaműve  jelent meg nyomtatásban.

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés