HAZA BELFÖLD Kotleba: Nem lepett meg a győzelmem – szlovák pártok képviselőinek nyilatkozatai

Kotleba: Nem lepett meg a győzelmem – szlovák pártok képviselőinek nyilatkozatai

738
hirdetés

42805 Marián Kotleba számított győzelmére Besztercebánya megyében. Elnöksége átvétele után szigorú ellenőrzést tart a megyén azzal kapcsolatban, amit elődje – Vladimír Maňka – ráhagyott.
„Köszönöm a választók bizalmát, ahogy azt is, hogy nem hagyták magukat félrevezetni a média részéről érkezett nyomástól. Bizalmuk óriási kihívás számomra, megteszek mindent, ami erőmből telik annak érdekében, hogy négy év múlva úgy érezzék, helyes lépés a megválasztásom” – mondta Kotleba. Kijelentette, hogy minden olyan szerződést, amit a megyén talál, és meghaladja a 2660 eurót, alapos vizsgálatnak vesz alá, az esetleges károkat a vétkeseken behajtja.

Egymásra mutogatnak a szlovákok
Kotleba győzelme sokkolja a szlovák politikai élet reprezentánsait, de egymásra mutogatnak, a felelősséget senki sem vállalja.
Robert Fico miniszterelnök szerint a jobboldal a hibás, mert az SDKÚ-Ds és a SaS nem álltak Vladimír Maňka mögé a második fordulóban. Kijelentette, hogy Maňka továbbra is élvezi a bizalmát, akárcsak a Pozsony megyében súlyos vereséget szenvedett Monika Flašiková Beňová is. Kotleba győzelmét a sajtón is számon kérte, mivel az „hatalmas kampányt” csinált neki.
Beňová egyébként maga is ay SDKÚ-DS és a SaS pártokat okolja, hogy választóiknak nem jelezték egyértelműen, hogy nem kívánnak szélsőséges személyt a megyeelnöki tisztségre. „Kutyakötelességük lett volna, de nem tették meg”.
Pavol Frešo, aki fölényesen győzött Pozsony megyében úgy látja, Kotleba megválasztása olyan seb, melyre senki sem számított, a demokrácia veresége Szlovákiában. „Bízom abban, hogy csak csatavesztés… Hitler is demokratikus úton jutott hatalomhoz” – mondta.
„Mosakszik” a választásokat elvesztett Vladimír Maňka is, úgy hiszi, ez nem az ő veresége, Kotleba – Pozsony megye kivételével – minden más kerületben győzött volna.

Felvidék.ma, on

hirdetés
Previous articleA rendőrség keresi a bajcsi rablás szemtanúit
Next articleEl a kezekkel a KOMVaK-tól?