Kezdőlap DUNATÁJ A rendőrség keresi a bajcsi rablás szemtanúit

A rendőrség keresi a bajcsi rablás szemtanúit

20
MEGOSZTÁS

Nyugdíjas rabolta ki a postát?

posta_bajcsLapzárta után, múlt héten kedden röviddel tizenkét óra után egy álarcos férfi lépett be a bajcsi postahivatalba, fegyvert fogott a postáskisasszonyra, majd pénzt követelt tőle. Az életét féltő nő átadta a kassza tartalmát, mire a rabló elhagyta az épületet.
A rendőrségre röviddel később beérkező riasztás után a nyomozócsoport azonnal elrendelte a Bajcs környéki bekötőutak lezárását nemcsak a Komáromi járás területén, hanem az Érsekújvári járásban is. A postásnő elmondása szerint a rabló emóciók nélkül, szinte gépiesen hajtotta végre a támadást és csak ennyit mondott: – Ide a pénzt! A rendőrségi kihallgatáson arra is kitért, hogy véleménye szerint a férfi legalább 60-éves lehetett, amit hanghordozásából következtetett ki. A szemtanúk alapján a mintegy 170 cm magas rabló egy ezüstszürke Renault Combival menekült el a helyszínről. Nagy valószínűség szerint a tettes kellő helyismerettel rendelkezett, s kihasználta azt, hogy Bajcsról több nagyforgalmú úton lehet menekülni, nem szólva arról, hogy a közeli Érsekújvár közlekedése is lehetőséget adott neki a „felszívódásra”. Az útzár késő délutánig tartott, a kereszteződésekben és a hidakon golyóálló mellényben fegyveres rendőrök teljesítettek szolgálatot. A rendőrség keresi azokat a szemtanúkat, akik esetleg látták a bajcsi posta közelében várakozó személygépkocsit, megjegyezték rendszámát, vagy részletesebb felvilágosítást tudnának adni a rablás körülményeiről, jelentkezzenek a rendőrségen. Ha kézre kerül a postarabló, aki ezúttal mintegy 6 ezer eurót zsákmányolt, akár 7-12 évnyi börtönbüntetéssel is számolhat.

DUNATÁJ HETILAP