HAZA BELFÖLD Korčok erősebb EU-t szeretne,Pellegrini szerint nem az ország érdekeit képviseli

Korčok erősebb EU-t szeretne,Pellegrini szerint nem az ország érdekeit képviseli

398
hirdetés

Ivan Korčok elnökjelölt az Európai Unió megerősítését támogatja. Egy erősebb EU Szlovákia érdeke is – mondta. Peter Pellegrini (Hlas-SD) elnökjelölt, a parlament elnöke erre úgy reagált, hogy az unión belüli vétójogról soha nem szabad lemondani, és kijelentette, hogy Korčok számára bármilyen külföldi érdek fontosabb, mint Szlovákia nemzeti érdeke.

Ivan Korčok (FOTO TASR – Jakub Kotian)

Korčok kijelentette, ő és Pellegrini teljesen eltérő véleményen van ebben a kérdésben. „Pellegrini úr, a vétójog csak egy marketingfogás az ön számára, és még csak nem is az ön fejéből pattant ki. Megismétlem: én az EU közös külpolitikájának megerősítése mellett állok ki, mert egy erősebb EU Szlovákia érdeke is. Ön pedig azt állítja, hogy ez fenyegetés” – mutatott rá.
Pellegrini kijelentette, hogy az Európai Unió az államok olyan csoportosulása, ahol „a nagy európai országok egy asztalnál ülnek a kisebbekkel, és a szavazásnál egyenrangúak. Szerinte a kisebb államok szavazata ugyanannyit ér, mint a nagyoké, amelyeknek meg kell hallgatniuk a kisebbek érveit és fenntartásait. „Ivan Korčok egyértelműen a nagyok kedvében akar járni. Államfőként nem akar majd egyenrangú párbeszédet folytatni, inkább az erősebbek döntéseit és utasításait fogja elfogadni. Lehet, hogy így kényelmesebb, de ez szó szerint pusztító Szlovákiára és a többi kisebb uniós államra nézve” – mondta Pellegrini.

TASR

hirdetés
Previous articleA települések javaslatait is tartalmazza a Komáromi járás új stratégiai fejlesztési terve
Next articleSzabadidőközpont vagy múzeum?