HAZA RÉGIÓ Komáromba látogatott a Comenius Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának vezetősége

Komáromba látogatott a Comenius Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának vezetősége

999
hirdetés

Rangos vendég tisztelte meg látogatásával az AGEL Komáromi Kórházát PharmDr. Ján Klimas, PhD., MPH, a pozsonyi Comenius Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja személyében, aki már nem először járt itt. Előadott az I. és II. Komáromi Onkológiai Konferencián, továbbá 2021-ben részt vett a kórház gyógyszertárának ünnepélyes megnyitásán is, mely a szlovákiai teljes felszereltségű kórházi gyógyszertárak egyike.

A találkozón a professzor úron kívül jelen volt a Comenius Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának vezetősége, PharmDr. Miroslava Snopková, PhD. gyakorlati együttműködéssel, specializált kutatással és információs technológiával megbízott dékánhelyettes, PharmDr. Miloš Lukáč, PhD. docens, doktoranduszképzéssel megbízott dékánhelyettes, a Komáromi Kórház részéről Mgr. Miroslav Jaška, MPH igazgató, MUDr. Filkó Gabriella gyógyászati és megelőző tevékenységgel megbízott igazgatóhelyettes és PharmDr. Komjáthy Hajnalka, PhD. vezető gyógyszerész, az AGEL Képzési, Tudományos és Kutatási Intézetének képviseletében MUDr. Jozef Pribula, PhD. és PhDr. RNDr. Andrej Kováč, PhD., MPH.

A találkozó alkalmával megvitatták a Comenius Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara és a kórház közötti aktív együttműködés lehetőségeit, az elmélet és a gyakorlat összekapcsolását, a gyógyszerészeti kar hallgatóinak a kórházban végzendő szakmai gyakorlatát, a különböző tudományos-kutatási projektek közös megoldását és a doktoranduszképzés formáit.

A vendégek ellátogattak a kórházi gyógyszertárba, a klinikai gyógyszerészeti és citosztatikus gyógyszerek részlegére. „A látogatás alkalmával ismertettük a citosztatikumok központi készítésének előnyeit, s a gyógyszerészek szerepét a biztonságos, hatékony gyógyszerterápia biztosításában“ – mondta a látogatással kapcsolatban Komjáthy Hajnalka vezető gyógyszerész.

A Comenius Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának vezetősége ismertette a doktoranduszképzés lehetőségeit és feltételeit a Komáromi Kórházban dolgozó fiatal orvosoknak, gyógyszerészeknek és laboratóriumi diagnosztáknak, akiknek lehetőségük nyílt a doktoranduszképzéssel kapcsolatos kérdéseik feltevésére is.

agelsk

(N.Zs.)

hirdetés
Previous articleJúlius 5-én, szerdán államünnep miatt zárva lesznek az üzletek
Next articleKerékpárost gázolt el egy gépkocsivezető Komáromban