HAZA KÜLFÖLD Két szlovák hegymászó is volt a Nanga Parbatnál megölt turisták között

Két szlovák hegymászó is volt a Nanga Parbatnál megölt turisták között

821
hirdetés

Két szlovák állampolgár is volt a között a kilenc külföldi hegymászó között, akit Pakisztán északi részén öltek meg fegyveres támadók – jelentette hétfőn a SITA szlovák hírügynökség, a  Svit24 ukrán televízió közlésére hivatkozva.

    Gennadij Kopejka, az ukrán alpinista szövetség elnöke az ukrán tévének elmondta, a két szlovákiai hegymászó egy, a Nanga Parbat csúcsának meghódítására induló nemzetközi csapat tagja volt.
    A terrorcselekményt vasárnap hajnalban követték el az észak pakisztáni Gilgit város közelében, egy turistaszállásnál. A támadók felébresztették és az épület elé parancsolták a kilenc külföldit, ahol pakisztáni hegyi vezetőjükkel együtt agyonlőtték őket. A merénylők a helyi média szerint 10-12-en voltak.
    A SITA szerint rendőrruhába öltözött tálib fegyveresekről volt szó. A gyilkosság elkövetőjeként a Dzsundullah nevű szélsőséges szunnita szervezet jelentkezett.
    A pakisztáni hatóságok egyelőre nem erősítették meg a szlovák külügyminisztériumnak, hogy az áldozatok között két szlovák állampolgár is volt.

MTI

hirdetés
Previous articleVíz, Zene, Virág Fesztivál Tata-kártyával kedvezményes belépés
Next articleŐrizetbe vették, majd szabadon bocsátották a szlovák katonai hírszerzés volt vezetőjét