HAZA GAZDASÁG Kažimír: az évtized végéig nem csökken 50 százalék alá a szlovák államadósság

Kažimír: az évtized végéig nem csökken 50 százalék alá a szlovák államadósság

1025
hirdetés

Meg kell békélni a ténnyel, hogy Szlovákia államadóssága az évtized végéig nem csökken a bruttó hazai termék (GDP) 50 százaléka alá – jelentette ki Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter a parlament pénzügyi bizottságának keddi pozsonyi ülésén.

    Tavaly a szlovák államadósság GDP-hez viszonyított aránya 8,8 százalékponttal 52,1 százalékra nőtt. Az adósságállomány növekedésének megfékezésére tavaly a pozsonyi parlament egy alkotmányerejű törvényt fogadott el, ez a GDP 60 százalékában szabja meg az államadósság plafonját, de már az 50 százalékot meghaladó arány esetén is különböző intézkedéseket foganatosít.
    Ezek legenyhébbike, hogy a pénzügyi tárca vezetőjének a parlament előtt kell bemutatnia az adósság csökkentése érdekében megvalósítandó javaslatokat. Ennek szellemében, három ellenzéki párt indítványa alapján, keddre rendkívüli ülést hívott össze a pozsonyi törvényhozás elnöke, ám az végül mégsem valósult meg, mivel a képviselők nem hagyták jóvá programját. Ezt előzte meg a pénzügyi bizottság egyeztetése.
    Peter Kazimír a bizottsági ülésen elismerte, hogy  az ország történetének egyik legmagasabb arányú adósságnövekedése volt a tavalyi, ugyanakkor szerinte a helyzet alakulása „több befolyásoló tényező szerencsétlen összjátékának”, köztük az „eurós mentőövben” (ESM) való szlovák részvételének tudható be.
    Emlékeztetett: Szlovákia GDP-arányos adóssága az eurózónában még mindig az egyik legalacsonyabbnak számít. Rámutatott: az adósságállomány növekedésének megállítására vagy ütemének lassítására három eszközt ismer, a gazdaság növekedését, a közkiadások csökkentését és az állami tulajdon értékesítését.
    Az adósságállományt a következő években elsősorban a közkiadások féken tartásával akarják ellenőrizni. Ennek a tervnek a része, hogy a költségvetési hiányt az idén 3 százalékra, jövőre pedig 2,6 százalékra csökkentik.
    A szlovák pénzügyminiszter szerint a szlovák államadósság aránya 2015-ig nőni fog, ekkor eléri maximumát, a GDP 57 százalékát. Ezt követően csökkenni kezd, ám az 50 százalék alatti szintet az évtized végéig nem éri el.
    Szlovákia GDP-arányos államadóssága 2007-től a 2012 végéig közel megduplázódott. Szlovákia államadóssága 2008-ban az ország bruttó nemzeti termékének 28 százaléka, egy évvel később már 35,6 százaléka, 2010-ben 43,3 százaléka, 2012-ben pedig 52,1 százaléka volt. Ez abszolút összegben csaknem 37 és fél milliárd eurót tesz ki.

MTI

hirdetés
Previous articleJobbik: a kormány ismét megalázkodott Szlovákia előtt
Next articleMár a gútai búcsúra és vásárra készülnek – fellép Demjén Rózsi és Deák Bill Gyula is