Kezdőlap GAZDASÁG Jóváhagyta a 2018-as költségvetést a pozsonyi törvényhozás

Jóváhagyta a 2018-as költségvetést a pozsonyi törvényhozás

201
MEGOSZTÁS

Jóváhagyta szerdán a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2018-as költségvetését, a büdzsé, amely sorozatban már az ötödik hiánycsökkentő költségvetés, 0,83 százalékos GDP arányos hiánycélt vetít előre.

    A 2018-as szlovák költségvetést 82 igen szavazattal, 59 nem ellenében hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás. A most elfogadott büdzsé 0,83 százalékos hiánycélja több mint 4 tized százalékponttal alacsonyabb, mint az idei évre tervezett – 1,29 százalékos GDP-arányos hiány – deficit és az eddigi legalacsonyabb az 1993-ban önállósult ország történetében.
    A jövő évi költségvetést Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter úgy jellemezte, hogy számai a belföldi fogyasztáson alapuló “egészséges” gazdasági fejlődésre épültek, kiadási oldalán pedig egyaránt megjelennek kulcsfontosságú beruházások, illetve a kormánykoalíció olyan prioritásai is, mint a minimálbér emelése, illetve az éjszakai és hétvégi munkáért járó bérpótlék bevezetése.
    A dokumentum vitája során az ellenzék leginkább az agrárszektor állítólagos alulfinanszírozását kritizálta, illetve azt, hogy a költségvetést még mindig nem sikerült nullszaldóssá tenni. Utóbbira a pénzügyminiszter azt mondta: a közkiadások kiegyensúlyozottá tételének folyamata nem versenyfutás.
    A dokumentum egyébként 2020-ra ígér nullszaldós költségvetést, 2019-re pedig 0,1 százalékos GDP-arányos hiányt vetít előre.
    A büdzsé 13,983 milliárd euró bevétel és 15,956 milliárd euró kiadási oldal mellett 1,973 milliárd euró hiánnyal számol, mindhárom összeg alacsonyabb az idénre tervezettnél. A költségvetés kiszámításánál a szlovák gazdaság gyorsulásával, 4,2 százalékos jövő évi bővüléssel, illetve a foglalkoztatottság 1,4 százalékos növekedésével és a munkanélküliségi arány 7,3 százalékra való csökkenésével számoltak.
    A 2018-as költségvetés a GDP-arányos államadósság folyamatos csökkenését feltételezi a következő évekre. A tervek alapján az adósság aránya jövőre 50 százalék alá csökken (49,9 százalék lesz), 2020-ra pedig 45 százalék körülire mérséklődik.
    Míg az idei szlovák költségvetés minden kulcstárcának az előző évinél több forrást juttatott, ez a 2018-ra vonatkozó dokumentumról már nem mondható el. A büdzsé ugyan több tárca esetében keretemeléseket tartalmaz, de néhány esetében jelentős megszorításokat érvényesít.
    Az ideihez képest legjelentősebb mértékben a közlekedési és építésügyi tárca költségvetése csökken, 1,18 milliárd euró lesz, ami éves szinten 45,3 százalékos lefaragás. Az oktatásügyi tárca, amely az idén jelentősen megemelt forrásokból (1,43 milliárd euró) gazdálkodhatott, jövőre 1,29 milliárdot kap a büdzséből. Jelentősen, éves szinten negyedével csökken a pénzügyminisztérium költségvetése is, amely 364 millió eurót tesz majd ki.
    Az ideihez képest mintegy három százalékkal emelkedik a belügyi tárca költségvetése (2,4 milliárd euró), közel négy százalékkal nő a munka, szociális és családügyi tárca büdzséje, ami 2,34 milliárd euró lesz. Az egészségügyi tárca költségvetése 2,7 százalékkal emelkedik, a védelmi tárcáé több mint 9 százalékkal, hasonlóan az agrártárcához, amelynek kerete a tavalyihoz képest több mint 9 százalékkal, 1,1 milliárd euróra nő. Enyhébb mértékben, mintegy két százalékkal emelkedik a gazdasági minisztérium büdzséje is, 256 millió euró lesz a jövő évben. Az ideinél többől, 280 millió euróból gazdálkodhat jövőre a kulturális minisztérium is, náluk a forrástöbblet 15 százalék lesz.


MTI

kép: pixabay.com

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here