HAZA BELFÖLD Fico: a V4-ek 35-36 millió euróval támogatják az integrált líbiai határvédelmet

Fico: a V4-ek 35-36 millió euróval támogatják az integrált líbiai határvédelmet

1501
hirdetés

A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) 35-36 millió euróval támogatják az integrált líbiai határvédelmet – idézte Robert Fico szlovák miniszterelnököt szerdán a TASR  közszolgálati hírügynökség.

    Fico szerint a visegrádiak csoportja lesz a legláthatóbb regionális szövetség Líbiában,
    A miniszterelnök  erről a pozsonyi törvényhozás európai ügyekért felelős bizottsága előtt beszélt, beszámolva az Európai Tanács csütörtökön kezdődő kétnapos ülésének témáiról.
    A szlovák miniszterelnök elmondta: a V4-ekt támogatását – amelyet a négy ország egyenlő arányban ad majd össze – helyi csapatok kiképzésére használják fel, azzal a céllal, hogy hatékonyabbá tegyék az Európába igyekvő  illegális migránsok  feltartóztatását. Hozzátette: a visegrádi négyek ebből a célból Olaszországgal is együttműködnek majd.
    „Ha meg akarjuk állítani a migrációt, akkor késő azzal  az Európai Unió területén foglalkozni. Ezt még azokban az országokban meg kell tenni, ahonnan a legtöbben jönnek” – jegyezte meg Robert Fico.
    Az Európai Tanács csütörtökön kezdődő, kétnapos brüsszeli ülésén a biztonság, a migráció és  a Brexitlesznek a fő témák,  továbbá  szociális, oktatási és kultúrával összefüggő kérdések  kerülnek terítékre- írta a találkozóról a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya az MTI-nek eljutatott közleményében.
    Még az Európai Tanács ülésének kezdete előtt, csütörtökön délelőtt Brüsszelben megtartják hagyományos egyeztető találkozójukat a V4-ek vezetői, akik ezúttal Jean-Claude Junckerral, az Európai Bizottság elnökével és Paolo Gentiloni, olasz kormányfővel is találkoznak.
    Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI megkeresésére elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével csütörtök délelőtt először a visegrádi országok kormányfői ülnek össze Brüsszelben, akikhez ezután a tervek szerint csatlakozik az Európai Bizottság elnöke és az olasz miniszterelnök is. A közös tervekről, döntésekről ezt követően adnak tájékoztatást – mondta Havasi Bertalan.


MTI

kép: dunataj.sk

hirdetés
Previous articleNagybetűs ünnep a Selye János Gimnáziumban
Next articleJóváhagyta a 2018-as költségvetést a pozsonyi törvényhozás