HAZA GAZDASÁG Javította Szlovákia osztályzati kilátását a Moody’s

Javította Szlovákia osztályzati kilátását a Moody’s

1191
hirdetés

imagesStabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Szlovákia államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody’s Investors Service, elsősorban a szlovák adósságmutatók stabilizálódásával kapcsolatos várakozásával és az „egészséges” szlovák pénzügyi szektorral indokolva a döntést.

    A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja péntek éjjel, az európai és amerikai piaci zárások után Londonban közölte azt is, hogy a kilátásjavítással egy időben megerősítette a szlovák államkötvény-kötelezettségek elsőrendű befektetői, „A2”-es szintű osztályzatát.
    A Moody’s a szlovák osztályzati kilátás stabilizálásához fűzött indoklásában kiemelte, hogy várakozása szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért szlovák államadósság-ráta 2014-ben 57 százalék alatt stabilizálódik. A szlovák költségvetési konszolidáció folytatódik, és a kormány elkötelezett a közfinanszírozás fenntarthatóságának biztosítása mellett. Ezt mutatta az is, hogy a tavalyi államháztartási deficit a GDP-érték 4,3 százaléka volt, vagyis jobb a hivatalos célként kitűzött 4,6 százaléknál – áll a Moody’s péntek esti elemzésében.
    A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a szlovák adósságmutatók összhangban vannak az „A” osztályzati kategóriás szuverén adósokra jellemző mediánértékkel.
    A Moody’s elemzői szerint ugyanakkor a szlovák makrogazdasági kondíciók jelenleg „nyomottak”. A nettó export kedvező hozzájárulása a gazdasági aktivitáshoz 2011 óta markánsan csökkent a külső kereslet visszaesése miatt.
    A belső kereslet valószínűsíthető élénkülése alapján azonban a hitelminősítő a gazdasági növekedés élénkülését várja: előrejelzése szerint a szlovák GDP-érték az idén 0,9 százalékkal, jövőre már 2,8 százalékkal növekszik.
    Az osztályzati kilátás javításának másik fő tényezője a Moody’s szerint az, hogy a szlovák gazdaság csak mérsékelten van kitéve az euróövezeti adósságválság sokkjainak.
    A cég ezzel kapcsolatban hangsúlyosan kiemeli azt a véleményét, hogy a szlovák pénzügyi szektor állapota „szilárd és egészséges”, ami a Moody’s szerint az adósminőségi megítélés egyik fontos erőssége.
    A szlovák bankszektor a leglikvidebbek közé tartozik Európában, tőkével alaposan ellátott, és az államháztartási szektor rugalmas finanszírozási forrásaként funkcionál – állapítja meg péntek esti elemzésében a Moody’s Investors Service.

MTI

hirdetés