Kezdőlap HÍR-MIX Hatalmas előrelépés történt Gúta egészségügyi fejlesztésében

Hatalmas előrelépés történt Gúta egészségügyi fejlesztésében

245
MEGOSZTÁS

Az illetékesek rábólintottak az egészségügyi központ fejlesztésére

Többéves előkészítés után nyújtotta be Gúta az egészségügyi minisztériumba a csaknem fél évszázados egészségügyi központ fejlesztésére és újabb szakrendelők nyitására vonatkozó igényét. Érdekes, hogy több önkormányzati képviselő egyfajta kampányfogásnak tartotta a városvezetés kezdeményezését, elfeledve azt, hogy csak a múlt év végén nyílt lehetőség arra, hogy az átépítésre állami támogatást is kaphassanak. Annak ellenére, hogy az elképzelésekről kellő tájékoztatást is kaptak, egyesek valóban kampányfogásként akarták kezelni az ügyet, aláírásgyűjtést kezdeményeztek, mintha ők lettek volna az indítványozók…

– Már lassan egy és fél év telt el a pályázat kiírása óta, amelynek célja egy helyre összpontosítani a gyermekorvosokat és a háziorvosokat, esetlegesen további szakorvosokat, és ezzel a pályázat elnevezése alapján integrált orvosi ellátást biztosító központok létrejöttét támogatnák. Abban az időszakban, amikor egyre kevesebb az első kontaktust ellátó orvos (gyermek- és háziorvos), a pénzhiányos időszakban a települések nem tudják megoldani hogy bővítsék, modernizálják a létező egészségügyi központokat, megakadályozzák az orvosi rendelők decentralizációját.
Gúta városa kihasználta a lehetőségeket – magyarázta dr. Viola Miklós sebész, a városi önkormányzat és Nyitra megye egészségügyi bizottságának elnöke, aki örömmel számolt be arról, hogy múlt héten az illetékes szervek rábólintottak a gútai egészségügyi központ modernizálására. – Merem állítani, hogy a városvezetés teljes erőbedobással dolgozott azért, hogy a jövőben a 21. század igényeit teljesítő szintre emelje az 50 éves egészségügyi központ épületét, elérve a gútai lakosok számára az egészségügyi ellátás színvonalának javulását.
Természetesen az sem mindegy, hogy az ott dolgozó orvosok, nővérek számára olyan munkakörülményeket biztosíthassunk amelyben adottak a modern orvoslás lehetőségei. A pályázat eredményeképpen a jelenlegi patika feletti rész beépítésével befejeződhet a T-alakú épület teljes kétszintes épületté való alakítása, továbbá megvalósulhat a már régóta megoldásra váró személyszállító lift megépítése. Az épület egy centrális optikai internetre kapcsolódna.
A pályázat egyedisége, hogy bizonyos összegben orvosi műszerek megvásárlását is támogatja, így elérhetővé válhat egy modern digitális fogászati röntgen beüzemelése. Az egészségügyi központ ilyen volumenű modernizálása több évtizedre megoldaná a épület állagának a megőrzését, és központi „fészket” biztosítana a sokrétű szakorvosok munkájának. A pályázat sikeres befejezésének a nyertese valójában minden gútai lakos, akiknek nem kell több tíz kilométert utazni az adekvált orvosi ellátás után. Bízok benne, hogy a nyertes pályázat zökkenőmentes megvalósítását minden helyi képviselő prioritásnak fogja tekinteni és elkerüljük egy olyan zsákutcába való jutást, amely két éve meghiúsította a LIDL üzletlánc gútai terjeszkedését – fejezete be a tájékoztatást dr. Viola Miklós.
A felújítás (beruházás) értéke a város 5%-os önrészével 820 ezer euró lesz. 

 

DUNATÁJ HETILAP 26/2019

hirdetés