HAZA HÍR-MIX Halló Gyerekek! A tiétek a Csillagerőd!

Halló Gyerekek! A tiétek a Csillagerőd!

764
hirdetés

Május 28-án kiváló, sokszínű programokkal várja a városi gyereknap a kicsiket és nagyokat, a családokat a Csillagerőd hátsó udvarán.

Somogyiné Szili Nóra, a Monostori erőd kulturális és turisztikai igazgatója érdeklődésünkre elmondta, várhatóan megtelik majd a létesítmény udvara, hiszen a színpadi produkciók mellett, 10 órától 18 óráig, egésznapos foglalkozásokkal, színes, vidám programokkal készülnek a gyerekeknek. Érkeznek a tűzoltók, rendőrök, mentősök és a katonák.

A kicsik és nagyok minden járművet kipróbálhatnak, emellett a tatai dandár a gidrán harcjárművet is elhozza városunkba, de lesz katonai akadálypálya, akadályverseny, valamint detektoros fémkeresés is. A lányoknak is kedveznek, hiszen a programkavalkádban csillámtetkó, arcfestés, kézműveskedés is szerepel. Komárom szinte valamennyi civil szervezete és intézménye képviselteti magát a városi gyereknapon.

A Jókai Mór Városi Könyvtár baba olvasó sarokkal, a Klapka György Múzeum, múzeumpedagógia foglalkozásokkal települ ki, de itt lesz a DIVISZ (Diákönkormányzatok Városi Szövetsége), a KEBEL Egyesület, a Nőklub és a Komáromi Nyugdíjas Egyesület is, ők is mind-mind foglalkozásokkal színesítik a napot.

A színpadi programokról a Városgazda Kft. kulturális csoportja gondoskodik. Hajnal Dóra vezető kiemelte, a gyerekeket két színpadon folyamatosan várják a vidám műsorok. Elsőként 11 órától a Lovagi Hétpróba című mesejátékot láthatják, ugyanekkor indulnak a kerekítő programok is. Délután háromtól Szalóki Ági koncertezik a Csillagerőd udvarán, emellett bohócműsor, bűvészmutatványok és sok-sok bábműsor is szerepel a műsorkínálatban, hiszen a Kemence Bábcsoport a gyereknapon tartja találkozóját.

A Bábuci Bábszínház is műsort ad, fél kettőtől. A délután során kutyabemutató és gyerekdiszkó is várja a kicsiket és nagyobbakat, akik egész nap kavicsokat gyűjthetnek az állomásokon, melyeket a szatócsboltban ajándékokra is válthatnak. A gyereknap jótékony célt is szolgál, egy szőnyi kislány, Anett felépülését, gyógyulását támogathatják a résztvevők. Találkozzunk május 28-án a Csillagerődben!

komarom.hu

hirdetés
Previous articleLegalább 18 diák és egy tanár meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában
Next articleOrigo: péntektől kétféle ártípussal lehet találkozni a magyar benzinkutakon