Kezdőlap DUNATÁJ Ha ingázni is kell majd, de lesz munkahely!

Ha ingázni is kell majd, de lesz munkahely!

217
MEGOSZTÁS

A britek döntéséből elsősorban Nyitra megye profitálhat

JLRA jelek szerint a brit Jaguar-Land Rover meghozta döntését: Szlovákiában építheti fel első gépkocsigyártó üzemét az öreg kontinensen, a brit szigetcsoporton kívül. Amennyiben így lesz, akkor az üzem minden bizonnyal a Nyitrai Ipari Parkban épülhet fel. Nyitra megye szempontjából e döntés fontosságát nem kell különösebben ecsetelni, hisz Szlovákia „nyugati” megyéi közül hosszabb távon éppen Nyitra megyében a legrosszabbak a munkanélküliség mutatói. Ami ennél még fontosabb a megye számára, az a kedvező döntés időzítése. Hosszabb ideje, a gazdasági válság begyűrűzése óta ugyanis folyamatosan szűkül a Nyitrai Ipari Parkban tevékenykedő vállalatok köre. Az ipari parkból néhány hete távozott az egyik meghatározó ipari vállalat is.

A britek döntése folytán közvetlenül 6 ezer munkahely létesülhet Nyitrán, a gépkocsigyártó üzemben. Ám az ilyen döntések következményeként a vállalat szűkebb vagy tágabb környezetében idővel megjelenhetnek a kisebb vagy nagyobb beszállító üzemek is. Ezek közvetetten további ezer – kétezer munkahelyet eredményezhetnek. Persze, mindez valamibe kerülni fog, áldozni kell rá a közösből. A jogszabályok alapján és földrajzi elhelyezkedésénél fogva Nyitra megye számára az állami ösztönzés nagysága a beruházás teljes összegének legfeljebb egynegyedéig kúszhat fel, amely adókedvezményekben és munkahelyteremtési állami támogatásban ölthet testet. Mivel a termelés 2018-ban veheti kezdetét, addig bőven lesz idő arra, hogy a képesített munkaerő rendelkezésre álljon. Egyrészt a megye területén korábban működő gépipari üzemek állománya számára nyílhat új lehetőség, akár átképzéssel, másrészt a megye területén levő szakközépiskolák az eddiginél erőteljesebben nyithatnak a gépkocsigyártás irányába. Le kell itt szögezni, hogy a Nyitra Megyei Önkormányzatban az elmúlt hónapokban több szakközépiskola kiemelt minősítéséről döntöttünk a gépkocsigyártás területén. E szakközépiskolák elsősorban a gépkocsigyárak számára fogják képezni a fiatal munkaerőt. E tekintetben valóban rugalmas a középiskolák vezetősége és fenntartója, a Nyitra Megyei Önkormányzat. Vágsellye járás közelsége egyértelműen azt eredményezheti, hogy a járásban élő érdeklődők elsők között nyerhetnek majd felvételt. Ám legalább ennyire fontos, hogy a szomszédos, magyarok által sűrűn lakott Érsekújvári, Lévai és a közeli Komáromi járásokban élők is eséllyel pályázhassák meg az új mukahelyeket. Ezáltal jelentősen csökkenhet a munkanélküliség aránya a megyében, a munkanélküliség által leginkább érintett déli járásokban. El kellene érni, hogy e járásokból ingajáratokkal szállítsák a munkaerőt vagy olyan menetrendeket alakítsanak ki a tömegközlekedésben, amely az új vállalatnál dolgozók igényeit is figyelembe veszik. Kívánatos, hogy elsősorban a vállalat törzsállományába tartozó munkavállalókat alkalmazzanak, s csak másodsorban (ha egyáltalán szükséges) a munkaközvetítő ügynökségek dolgozóit. Elvárható, hogy a gépkocsigyár beszállító háttériparának egy része a megye déli járásaiban telepedjen le. Elsősorban ott, ahol van fogadó készség, megfelelő zöld vagy barna ipari park áll rendelkezésre. Itt az ideje, hogy az érintett önkormányzataink felébredjenek, már most kínálják magukat a kereskedelmi és iparkamara, illetve az állami SARIO ügynökség közvetítésével, avagy közvetlenül szólítsák meg Nagy-Britannia gazdasági követét a pozsonyi nagykövetségen. Ehhez az MKP segítő kezet nyújt, illetve közvetít. Mindenesetre a Nyitra megyében élők és a megyével határos járások lakossága számára is kiváló érvényesülési lehetőséget nyújthat az új beruházó megtelepedése. A város tágabb környezetébe, így a megye déli járásaiba kellene csábítani a beszállító háttéripar egy részét. Itt az ideje az ezirányú aktivitás elkezdésének!

Farkas Iván

A szerk. megjegyzése: Komáromnak nincs ipari parkja, csak ipartelepei, viszont Érsekújvárnak igen. Hogy mi jut majd Komáromnak, annak eldöntését az olvasókra bízzuk…

DUNATÁJ HETILAP 34/2015

hirdetés