HAZA HÍR-MIX Gútán az átgondolt környezetvédelem érdekében a szemétgyűjtéssel is törődnek

Gútán az átgondolt környezetvédelem érdekében a szemétgyűjtéssel is törődnek

900
hirdetés

Egy lépéssel a határidők előtt

2021. január elsején hatályba lépett a hulladéktörvény módosítása, amely hatályon kívül helyezte a hulladékról szóló törvény 81. §-nak 7-ik b) bekezdésének 1. pontjában meghatározott kötelezettség alóli bizonyos kivételek szigorítását, amely szerint az önkormányzat köteles biztosítani és megvalósítani a biológiailag lebomló konyhai hulladék szelektív gyűjtésének bevezetését. Ez a módosítás jövőre annak ellenére hatályba lép, hogy a szakmai közvélemény és maguk az önkormányzatok is intenzíven felhívták a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériumának figyelmét arra, hogy a konyhai hulladék szelektív gyűjtése kapcsán néhány alapvető fogalom nincs tisztázva.

A törvény, az törvény, illik betartani, mert az illetékes minisztérium a vétkes önkormányzatokat olyan bírsággal is sújthatja, hogy az adott település évi költségvetését is felboríthatja. Gúta korábban is elöl járt a környezetvédelem és a szemétgazdálkodás területén. A hagyományos háztartási hulladék szelektálásával elérte és érdekeltté tette a lakosokat a meggondolt és átgondolt „szemetelésre”. Míg mások a szemét szelektálását sem tudták megoldani, ők már a házkörüli zöldhulladék-szállítását is bevezették. Úgy látszik, a háztartási ételhulladékok elszállítása is sínen van. – Ami nehezen megoldható feladatnak minősült, az a háztartási hulladék-szállítás arányossága. Azt tűztük ki feladatunknak, hogy a lakosság a szeméthordásért annyit fizessen, amennyi annak valós értéke – árulta el Horváth Árpád, Gúta polgármestere. Ennek érdekében egy erre szakosodott vállalkozás külön számítógépes szoftvert is kidolgozott, amely csippek segítségével a tulajdonos adatai alapján közvetlenül az érintettekhez közvetíti a mért adatokat. Majd az „anyagiakra is kitért: – Nem egy olcsó megoldás, ám sikerült a céggel megegyeznünk, hogy négy évre szétbontva fizetjük majd ki a munkájukat. Az első évben a chippek és szoftver használatáért 60-70 ezer eurót fizetünk majd ki, három éven át pedig kb. 40 ezer euróba kerül majd a szoftver üzemeltetés. Ez utóbbi viszont más szemétszállítási céggel komptabilis. A városházán Mgr. Kinczer Marián szakreferens kapta a feladatot a folyamat levezénylésére. – Az év végéig próbaüzemeltetést szerenénk bevezetni, majd egy olyan kiértékelés következik, ahol megállapítjuk, hogy gazdaságilag a teljes üzemeltetésnél mennyire áttekinthető és reálisan értékelhető ez a megoldás. Nem árulok el titkot, ez a csippelési elv már bevált Lengyelországban, s egy-két, inkább kisebb szlovákiai településen. Az biztos, hogy a környéken elsőként Gútán alkalmazzuk, ám várható, hogy a törvény betartása érdekében hamarosan csoportosan jönnek az érdeklődők, hogy megfeleljenek az előírásoknak. – Valójában a városvezetésnek is meglepő volt, hogy a kukáskocsikra szerelt automata mérleg a mérésen kívül még mi mindent árul el az üzemelésről. Megemlíteném, hogy maga a kukáskocsi GPS-el is el van látva, tehát követni leheta kocsi útját. Ipari kamera rögzíti a mérés pillanatát, a valós súlyt, s ezeket az adatokat rögzíti a számítógép, s reklamáció esetén évekre visszamenőleg vissza lehet követni az eseményeket – magyarázza. Természetesen nem csak a kukásautón lesz változás. A város valamennyi épített szemétgyűjtője zárt rendszerű lesz, így a lakótömbben élők egyéni jelzéssel, saját maguk is megtudhatják, mennyi szemetet gyűjtöttek. Itt is esetlegesen felszerelt ipari kamerák „őrzik” azt, hogy ki, hogyan szelektálja majd a háztartásihulladékát. Igen, fenn áll a veszélye annak, hogy egyesek megpróbálkoznak a környékbeli erdőségekben az illegális lerakatok korábbi „felújításával”, de ez ellen hatásosan bevethetők az úgynevezett mozgásérzős kamerák, amelyek kellő információkat szolgálhatnak a hulladékok eredetéről, tulajdonosáról. Nos, ők a kiszabott büntetésük mellett még az eltakarítási kötelezettséggel is számolhatnak…

A gútai átlagpolgár észre sem veszi, hogy a kukák kiürítése előtt azokat a kukáskocsi személyzete le is méri, így a negyedi szeméttelepre csak leellenőrzött, pontos súllyal érkezik meg a szemeteskocsi

Ilyen csippek kerülnek fel a gútai kukákra

 

DUNATÁJ HETILAP 23/2021

hirdetés