Kezdőlap KULTÚRA Gömör és a Felvidék krónikása

Gömör és a Felvidék krónikása

356
MEGOSZTÁS

SASSASAASA sorsnak különös szeszélyei vannak. Szomolai Tibor Vágsellyén született, Alsószeliben nőtt fel, a pozsonyi Duna utcai Gimnáziumban érettségizett és Pozsonyban végzett az építészmérnöki karon. Mátyusföldön, előbb Alsószeliben majd Galántán rögtön a rendszerváltás után vállalkozó lett. Erdei gomba termesztésével kezdett foglalkozni. Családi kapcsolatok révén Rimaszombatba került, s mivel Gömör jó gombatermő vidék, itt maradt, s mai napig is itt vállalkozik, ebből él. Ez a tevékenység jellegéből adódóan nyári-őszi munka. Januártól májusig több szabad ideje van, s ki tudja élni az alkotás iránti vágyát. Sok mindennel próbálkozott. Festett, de úgy gondolta, ehhez nincs igazi érzéke. Elkezdett áttört hímes tojásokat készíteni. Ezek különlegesek és sikeresek lettek, nemzetközi díjat nyert velük. Az írás útjára a Fáklyavivő című katolikus lapnak a szerkesztése vezette rá, s nagy örömmel kezdtett írni. 2006-ban lett a kiadó, a rimaszombati Magyar Katolikus Kör elnöke, amikor azért küzdöttek, hogy magyar plébánosa legyen a helyi közösségnek. Világnézeti okok miatt ezt a tevékenységet abbahagyta, de erről is írt már egy regényt, amely a Lilium Aurumnál vár kiadásra. Úgy gondolta, hogy ezt az új regényét már magánkiadásban jelenteti meg, s támogatásokat gyűjt rá. A gútai Magyar Asszonyok Ligája által szervezett Tájházi esték rendezvénysorozat keretében a városi kultúrközpontban május 24-én, 19 órakor kerül sor arra a Szomolai Tiborral való találkozásra, amelyen az író a Felvidéki saga című könyvét mutatja be.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés