HAZA DUNATÁJ Elkészült a közösségi szociális szolgáltatások 2014-es évi megvalósítási terve

Elkészült a közösségi szociális szolgáltatások 2014-es évi megvalósítási terve

798
hirdetés

Tanácskozott a komáromi képviselőtestület szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottsága

Május 7-én tartotta a komáromi képviselőtestület szociális, egészségügyi és lakásügyi  következő ülését. A programon 8 pont szerepelt, amelyek számos közérdekű témát tartalmaztak. A bizottság tagjai egyes témakörökben részletesen hozzászóltak a javaslatokhoz, sőt ezeket kiegészítve javasolták az anyagokat megtárgyalásra a képviselőtestületben. Az alábbiakban röviden érintem az egyes témaköröket.

A március 19-i tanácskozás jegyzőkönyvét ellenőrizve megállapítást nyert, hogy a harcsási kisegítő diákbusz biztosításán kívül minden feladatot teljesítettek. Majd az ülésen bemutatkozott Csiffári Ildikó, a református diakónia képviselője, a bizottság új tagja. Bevezetőjében elmondta, milyen gazdag tevékenységet fejtenek ki szociális téren a Kárpát-medencében, amely munkáknak ő a felvidéki koordinátora. Elmondta még, hogy segíteni kívánja a bizottság tevékenységét. Majd két anyagi támogatási kérvényt bírált el a bizottság. A civilizációs betegségek komáromi alapszervezetének gyógykezelésre, utaztatásra 300 eurót javasolt, a mozgássérültek alapszervezetének tagjai számára jegyek biztosítását indítványozta a termálfürdőbe. Jóváhagyásra javasolta Dubán Katalin főosztályvezető 2014-es évre szóló közösségi realizációs tervét. közül a házi gondozószolgálat bővítését, a hajléktalanok számára a téli melegedő végső megoldását, a szociális terepmunkások koordinálását, a 471/2013-as törvény alapján a segélyek kihasználtságának a koordinálását egyes rászorulók esetében, a város tanácsadói tevékenységét, a személyi iratok, biztosítási kártyák, szálláshelyek bebiztosítása terén, az állandó ruhagyűjtést, s egyéb feladatokat. Majd egy új névsor jóváhagyását javasolta a bizottság a gondozószolgáltatások házába, amely iránt változatlanul nagy az érdeklődés. A meglévő névsorból a bizottság tagjai kisorsolták a kiutalható lakásokat az igénylők között, az Ispotály és a Gazda utcában, valamint a város más területein, és jóváhagytak egy lakáscserét is. A bizottság a 25 éves jubileum alkalmából elismerő okleveleket javasolt az elért eredmények jutalmaként a városi nyugdíjasotthon, valamint Pálinkás Pavlina egészségügyi nővér számára. A témák megvitatása után az elnök bejelentette, hogy a legközelebbi tanácskozás a nyári szünet előtt, június 16-án lesz.

Dr. Bende István

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleVin Diesel újabban luxusautókat ajándékoz
Next articleGömör és a Felvidék krónikása