HAZA RÉGIÓ Fontos mérföldkő a komáromi erődrendszer felújítása terén

Fontos mérföldkő a komáromi erődrendszer felújítása terén

557
hirdetés

Komárom város, mint vezető partner szervezésében december 21-én került sor az SKHU/1902/1.1/107 – KOMFORT – az észak- és dél-komáromi erődrendszer közös fejlesztése elnevezésű projekt záró rendezvényére a komáromi központi erőd laktanya-épületében. Bemutatták a 2021. június 1-től 2023. december 31-ig tartó, laktanya-felújításra vonatkozó projekt terveit és azok kivitelezésének részleteit. Mindez az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Mutatós fogadóközpont létesült a főbejárat közelében

Ozimy Andrej projektmenedzser a laktanya egyik újjávarázsolt termében üdvözölte a projekt tervezéséből, kivitelezéséből, támogatásából részt vállalt feleket és a média képviselőit. Majd átadta a szót Keszegh Bélának, Komárom polgármesterének, aki hangsúlyozta: az egyedi monstrumnak számító komáromi erődrendszer több évtizedre sok munkát ad a felújítását vállalóknak.

„Mi kitartóan pályázunk, és megyünk tovább a fejlesztés útján. Sem csellel, sem erővel nem tudnak minket letéríteni arról az útról, hogy olyan állapotba kerüljön az erőd, amire méltán lehetünk majd büszkék”

– szögezte le Komárom első embere.

Fokozatosan élettel töltjük majd meg az erődöt

Megköszönte az erődrendszer sorsát mindig szívügyének tartó Gráfel Lajos műemlékvédőnek, a Pro Castello Comaromiensi n.sz. nyugalmazott igazgatójának és utódjának, Ozimy Andrejnek, valamint a Komáromi Városi Hivatallal együtt a menedzsmentet végző Pons Danubbi EGTC-nek az eddigi hatékony munkáját és az elért eredményeket.

A dél-komáromi projektpartnerek is jelen voltak

Az elvégzett munkálatok közül kiemelte a korszerű fogadóközpont kialakítását a főbejárat mellett, a műszaki fejlesztések közül pedig a trafóállomás létesítését.

Megígérte, hogy a látogatók előtt tavasszal megnyíló objektumot fokozatosan élettel töltik majd meg, s az új rendezvényközpontban nagyszabású koncerteket, továbbá a hajdani komáromi hajógyártás történetét bemutató kiállítást, tartalmas tanácskozásokat és az erőd falai között készülő, helyi sörhöz kötődő programokat is terveznek.

Ozimy Andrej projektmenedzser ismertette az eddigi eredményeket

Utána Ozimy projektmenedzser diavetítéssel egybekötött előadásában részletezte az interreges pályázatnak köszönhetően elért eddigi eredményeket. Ahogy megtudtuk, e projekt két partnere: Észak-Komárom város, valamint a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Műemlék-helyreállító, ingatlanfenntartó és hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft. Annak a vezető partner számára jóváhagyott költségvetése 995 550 euró, amely 85 százalékát (846 217,50 eurót) az említett alap, 10 százalékát (99 555 eurót) az állam, az 5 százalékos önrészt (49 777,50 eurót) pedig a város nyújtotta. Dél-Komárom projektjének összköltsége pedig 500 ezer euró volt.

Gráfel Lajos az erődrendszer sorsát mindig szívügyének tartotta

Ahogy hallhattuk: e projekttel kapcsolatos első kérvényt 2020.február 3-án nyújtották be. Az elsődleges céljuk a bejárathoz közeli, jegypénztárral és a mozgáskorlátozottak által is használható mellékhelyiségekkel párosuló fogadóközpont létesítése volt a korábbi, távolabb működött fogadóterem helyett.

Egy kiállítóterem és a főbejárat melletti, 150 méternyi hosszú épülethomlokzat felújítására is sor került, s a legkorszerűbb elvárásoknak megfelelő, talajfűtéses padlózatot rakattak le. Egyebek mellett külön helyiséget létesíttettek a villanyszekrénynek, felújították a közműhálózatot, továbbá kiépíttették az optikai internetet és a városi rendőrséggel összekötött kamerarendszert, valamint a trafóállomást.
3D-s nyomtatott makettet is készítettek…
Az Öregvár száz szellőzője és kéménye közül eddig tizenegyet újíttattak fel, új kövezet került a laktanya főkapujához, újjávarázsolták az útfelületet, az Öregvár sáncairól eltávolították az invazív növényzetet, a látogatók számára pedig kerékpártárolókat is elhelyeztek. Méretre szabott, modern irodai berendezéseket rendeltek, s 360 fokos, 3D-s digitális modellt és 3D-s nyomtatott makettet is készíttettek a 13 hektáron található Központi erődről, illetve újratervezték az erőd weboldalának arculatát, tartalmas reklámanyagok készültek. Stubendek László ex-polgármester javaslatára pedig a Lipót-kapu tornyocskájából minden látogatás előtt felcsendül egy katonadallam, s ekképp minden reggel 7 órakor riadót – ébresztőt, 19 órakor pedig takarodót fújnak.
Dél-Komáromban december 27-én tartjuk a projektzáró rendezvényt
Majd további érintett személyek is szót kaptak. Vizeli Csaba, a „Monostori Erőd Kft”. ügyvezető igazgatója elárulta: odaát december 27-én tartják a projektzáró rendezvényt. A felújított erődrészek hasznosításásával kapcsolatos szándékukról elmondta: míg a Monostori erőd elsősorban hadkultúra központként üzemel, a Csillagerőd esetében a művészeti jelleg dominál (abban nemrég a budapesti Szépművészeti Múzeum mellőzött gipszmásolatai is helyet kaptak). Az e projekt keretében korszerűsített, legkönnyebben megközelíthető Igmándi erődöt pedig többfunkciós közösségi-kulturális térként kívánják működtetni, ahol majd tavasztól folyamatosan kisebb rendezvények valósulnak meg. Közben az újabb uniós pályázati időszakban is szeretnék kiaknázni a támogatási lehetőségeket.
Szlovákiában sokkal nehezebb állami támogatást szerezni e célra…
Bara Zoltán, a Pons Danubii EGTC ügyvezető igazgatója sajnálattal nyugtázta: míg az erődrendszer déli részei jelentős magyar állami beruházásoknak köszönhetően szinte teljes mértékben megújulhattak, addig Szlovákiában sokkal nehezebb némi állami támogatást szerezni e célra, eddig csak a tetőzetre kaptak pénzeszközöket. Többedmagával együtt abban bízik, hogy ez ügyben az idegenforgalommal foglalkozó minisztérium létrejötte után talán kedvező fordulat állhat be…
„Sok türelmet és sikert kívánok a folytatáshoz, hajrá erőd!”
Végül Gráfel Lajos igazgatója a jelenlevők figyelmét felhívta arra a tényre, hogy a híres erődőt Komárom város éppen húsz évvel ezelőtt vásárolta meg a honvédelmi minisztériumtól, amely azt mindenképpen el akarta adni valakinek. „Ez nagyon jó lépés volt, mert így legalább az egységes műemlék maradt, nem aprózódott fel” – szögezte le a jeles szakember, aki „dióhéjban” beszámolt az igazgatóskodása alatt végbevitt fejlesztésekről. „Örvendetes dolog az, ha az egyik generáció elkezd valami jót, amit a másik átvesz, tovább fejleszt. Sok türelmet és sikert kívánok a folytatáshoz, hajrá erőd!” – fogalmazott.
Ki hinné, hogy az urak a mellékhelyiségekbe irányítanak…!
Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk
hirdetés
Previous articleA parlament jóváhagyta a 2024-es költségvetést, a hiány a GDP 5,97%-a
Next articleGútára is megérkezett a Betlehemi Békeláng