HAZA HÍR-MIX Raši miniszter Komáromban: bő 20 millió eurós támogatással a biztonságosabb és korszerűbb...

Raši miniszter Komáromban: bő 20 millió eurós támogatással a biztonságosabb és korszerűbb településekért

252
hirdetés

Richard Raši beruházási, régiófejlesztési és informatizációért felelős miniszter (Hlas-SD) Michal Kaliňák államtitkárral együtt eleget tett a Komáromi járás Városai és Falvai Társulása – ZMOOK meghívásának: május 27-én Komáromban találkozott a a térség polgármestereivel, illetve egyes alpolgármestereivel, valamint a régió parlamenti képviselőivel: Zuzana Matejičkovával (Smer-SD) és Erik Vlčekkel (Hlas-SD).

Vendégek és házigazdák a komáromi sajtótájékoztatón

A házigazdák és a vendégek a Tiszti pavilonban megtartott sajtótájékoztatón egyaránt hangsúlyozták: nem formális, hanem pragmatikus jellegű találkozót tartottak, amelyen konkrét témákat vitattak meg. Annak során a tárca hivatalosan meghirdette az első integrált pályázati felhívást, amely több intézkedést egyesít azzal a céllal, hogy fejlessze az „okos“ önkormányzatokat, és növelje a közbiztonságot, ekképp emelve az állampolgárok életminőségét is.

Több mint 20 millió eurós pályázati keret áll a városok és falvak, illetve megyék rendelkezésére

Raši miniszter elmondta: e célra több mint 20 millió eurós pályázati keret áll a városok és falvak, illetve megyék rendelkezésére. A jelentős összegből közel 4 millió euró a régiókban, illetve helységekben a biztonságos fizikai környezet kialakítására, több mint 16,25 millió euró pedig az „okos“ települések, térségek kiépítésére (pl.: digitalizációra, informatizációs technológiákra stb.) költhető. A kamerarendszerek fejlesztése vagy létesítése mellett az adatgyűjtést és -felhasználást is elő akarják segíteni. A vonatkozó támogatásra az önkormányzatokon kívül jogi személyek érdekszövetségei, egyesületek is pályázhatnak.

E tárcának a komáromi volt a 15. régiós találkozója

A kisebb települések projektjeiben vegyíthetők a különféle megoldások, amelyekkel növelhető a helyi közbiztonság, az egészség- és vagyonvédelem, illetve a korszerűbb adatfeldolgozással javítható a parkoláspolitika, ezáltal csökkenthető a hiányukból fakadó feszültség, és elkerülhetők a balesetek, természeti katasztrófák. A helyi kamerarendszerek kialakításával összefüggő építkezési munkálatok ára is elszámolható a kiadások között.

Az önkormányzatok hozzászólásai, kérdései iránt is nyitottak voltak a vendégek

A felhívás kidolgozásánál a belügyminisztérium, valamint az állami és városi rendőrség is asszisztált. A javaslatot az önkormányzatok tíz napon át véleményezhették, s az észrevételeik javarészét a minisztérium figyelembe vette a végső változat elkészítésénél.

Páran a polgármesterek és az újságírók közül

A tárcavezető sajnálattal nyugtázta: három éven át, 2020-ig a biztonságos önkormányzatokra 11 millió eurót különítettek el, ám az előző kormány 2020 – 2023 közti ténykedése alatt e célra egyetlen eurót sem költött.

„Az újabb kiírásunk pedig több mint 20 millió eurós támogatásról szól. Ugyanis a szlovákiai polgármesterek 84 százaléka azt vallja, hogy eddig is megérte a közbiztonság növelésére, a kamerarendszerekre és hasonlókra sok pénzt költeni. Ugyanis a települések által problematikusnak tartott övezetek több mint felében éppen az a baj, hogy nincsenek kamerák, tehát a további kulcsfontosságú helyszíneken azok számának növelésével kell fokozni a biztonságot. Közel 70 százalékuk pedig a közrend fenntartása terén az önkormányzatok közti együttműködésben is lehetőségeket lát, hiszen a közös védelmi pultok hatékonyan üzemeltethetők és kezelhetők“ – hangsúlyozta Raši.

Raši miniszter, Keszegh polgármester és Vlček parlamenti képviselő

Hangsúlyozta: a közbiztonság fokozását több polgármester, köztük Keszegh Béla is szorgalmazta, vagyis ez nem a tárca kezdeményezése volt, de szívesen felkarolta. Az anyagi támogatás lehetőségével valamennyi megyében működő önkormányzatok az integrált területi beruházásaik keretében élhetnek: a vissza nem térítendő támogatás minimális összege 185 000 euró, a maximális összeg nagyságát pedig korlátozza a vissza nem térítendő pénzügyi hozzájárulás teljes összege az adott régióra vagy városfejlesztési területre kiutalt keretösszeg szintjén.

Michal Kaliňák: „A határmentiség nem jelenthet perifériát…”

„Egy határ menti régióban vagyunk, ám ez a határmentiség nem jelenthet perifériát. Sőt, ez az érdeklődésünk epicentrumában van, Szlovákia bejárati kapujának számít. A biztonságos önkormányzat a stabil idegenforgalomról és a lehetőségekről is szól“ – egészítette ki az elhangzottakat Michal Kaliňák minisztériumi államtitkár.

„Nagyon örülünk annak, hogy a minisztériumban olyan emberek ülnek, akik ismerik Szlovákia régióit. Azokban valóban bőven akadnak különféle problémák, amelyeket azáltal is megismernek, hogy nem csak minket várnak Pozsonyba, hanem ők is személyesen leutaznak az egyes térségekbe, ahol megismerkednek a megoldást igénylő, specifikus gondokkal. Nagyon örülök annak, hogy önök tapasztalt politikusok, hiszen Raši miniszter és Kaliňák államtitkár úr is volt polgármester“ – emelte ki a sajtótájékoztatón Keszegh Béla.

„Nagyon örülünk annak, hogy a minisztériumban olyan emberek ülnek, akik ismerik Szlovákia régióit”

Megjegyezte: mivel az új kormány üresen vette át az államkasszát, csodákat nem tehet. Azt is hangoztatta: a Matovič-kormány idején az adóbónusz növelését – sajnálatos módon — az önkormányzatok rovására hajtották végre. A városi rendőrségek csöppet sem rózsás helyzetéről is szót ejtett, amely kapcsán Raši miniszter megígérte, hogy különféle anyagi juttatásokkal attraktívabbá fogják tenni ezt a munkakört, s minden tőlük telhetőt elkövetnek majd annak érdekében, hogy a városi rendőrségek megmaradjanak, hiszen azokra nagy szükség van.

A tárca vezetői eleget tettek a komáromi meghívásnak

E tárcának a komáromi volt a 15. régiós találkozója, amely keretében a vendégek a helyi várba, a Monostori-híd kilátójába és egy új cégbe is ellátogattak. A megbeszélésen egyebek mellett szó esett még a közbeszerzési törvény tervezett változásairól és a hamarosan bemutatandó ún. Partnerségi térképről is, amelyen majd megtalálható lesz az uniós alapokkal kapcsolatos összes fontos információ. A miniszter azt sem titkolta: személyesen fogják ellenőrizni azt, hogy az egyes régiókban eddig hogyan, milyen célokra használták fel az uniós támogatásokat, s közben összegyűjtik a pozitív tapasztalatokat. Eddig csak a Komáromi járásban több mint 350 projekt valósult meg mintegy 200 millió eurónyi uniós forrásnak köszönhetően.

A komáromi találkozó néhány résztvevője

Végül megtudtuk, hogy a bemutatott kiírás kapcsán a MIRRI majd június 6-án iskolázást tart, ekképp segítve az önkormányzatoknak abban, hogy az uniós pénzeszközöket ez esetben is a lehető legfontosabb beruházásokra igényeljék, majd hatékonyan felhasználják.

Kamerák kereszttüzében volt Raši miniszter…

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleA kitartás, a szorgalom – gyümölcsöt terem
Next articleNemzetközi bojlis ponty- és amúrfogó csapat horgászverseny a keszegfalusi Konkolin