HAZA KULTÚRA Fölszállott a páva 2014

Fölszállott a páva 2014

1271
hirdetés

A tavalyi hatalmas sikerre való tekintettel ismét megrendezik a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncvetélkedőt! A versenyre 16 és 35 év közöttiek jelentkezhetnek.

Az MTVA vezérigazgatója, Böröcz István elmondta, hogy az új műsornak a tavalyinál hosszabb „kifutása” lesz, a selejtezők még az idén lezajlanak, az ezekről készített összefoglalókat 2014 januárjától sugározza a Duna, a döntők márciusban és áprilisban lesznek. Erről Böröcz István vezérigazgató az MTVA, Kelemen László főigazgató pedig a Hagyományok Háza képviseletében szerdán írt alá partnerségi és együttműködési megállapodást az MTVA III. kerületi székházában.

Felidézte, hogy a népi kultúrára épülő vetélkedő több évtizedes kihagyás után indult 2012-ben ismét útjára. Hangsúlyozta, hogy a műsor sikere nemcsak az MTVA-é, hanem a Hagyományok Házáé is.
„Olyan tehetségkutatókat szervezünk, ahol értékek születnek és értékeket őrzünk meg” – emelte ki a vezérigazgató. Hozzátette: a műsor feladata az is, hogy a népi kultúrát megszerettesse a nézőkkel.

„Nem az ügy mellé álltunk, mi vagyunk az ügy” – fogalmazott Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, aki üdvözölte, hogy a negyvenéves táncházmozgalom tavaly végre lehetőséget kapott, hogy a Kárpát-medence közönsége előtt bemutatkozhasson. Mint fogalmazott, a hagyományos paraszti életforma eltűnésével a táncházmozgalomra hárul a feladat a paraszti kultúrát „élő módon” tovább vinni, hogy abból ne váljon múzeumi tárgy. A Fölszállott a páva első szériája nem várt sikert aratott a közönség és a szakma körében egyaránt-közölte Kelemen László. Szerinte a műsor alapvetően nem verseny, hanem „egy hatalmas seregszemle”, amely meggyőzi az ország nyilvánosságát a népi
kultúra értékeiről.

A versenyre a 16 és 35 áv közötti autentikus magyar népzene, néptánc és népdal tájegységeihez és a magyarországi nemzetiségi régiók helyi hagyományaihoz kötődő produkciókat várják.
A részletes versenykiírást megtekinthetik a Hagyományok Háza valamint a Fölszállott a páva honlapokon. A versennyel kapcsolatos hírek megtalálhatók a Felszállott a páva Facebook-oldalán is.
„Várjuk néptáncosok, népzenészek, népdalénekesek jelentkezését, akik szeretnének velünk együtt részt venni népművészetünk széles körű megszerettetésében, tehetségeink megismertetésében” – hívták fel a figyelmet a szervezők.

Felvidék.ma

hirdetés