HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Felvirágoztat egy brit várost végrendeletével egy bankár

Felvirágoztat egy brit várost végrendeletével egy bankár

885
hirdetés

PENZFelvirágoztatott egy brit várost végrendeletével egy kanadai bankár: 2,3 millió fontot – 800 millió forintot – hagyott Sidmouth-ra, de kikötötte, hogy a település gyönyörű legyen: lakói ültessenek 1 millió virágot – adta hírül a BBC.

Az örökhagyó Keith Owen ugyan kanadai volt, de anyja a brit Sidmouth-ban született, és a férfi annyira megszerette a 17 ezer lelkes várost, hogy nyugdíjasként oda akart áttelepülni. 2007-ben azután, 69 éves korában halálos betegség támadta meg, ő pedig megírta sajátos végrendeletét. A millió virág mellett a település infrastrukturális fejlesztését is támogatta végakaratában, egyebek közt az ő pénzéből épült egy új cserkészkunyhó.
Ami a virágültetést illeti, eddig 153 ezer hóvirág, sárga nárcisz és krókusz hagymáját vásárolta meg az önkormányzat összesen 166 ezer fontért. A növényeket a város ötven pontján tervezik elültetni. Ez természetesen csupán az első szakasza a virágprojektnek, a millió szálig több év alatt jutnak el. Az ültetést társadalmi munkában végzi a lakosság.

MTI

hirdetés