HAZA Egyéb Csáky: újabb petíciót tárgyal az EP illetékes bizottság a Benes-dekrétumok ügyében

Csáky: újabb petíciót tárgyal az EP illetékes bizottság a Benes-dekrétumok ügyében

750
hirdetés

468397_342840109087144_1968046500_oÚjabb olyan állampolgári beadványt fogadott el az Európai Parlament petíciós bizottsága, amely a Benes-dekrétumokat igyekszik megtámadni – közölte pénteken Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője, a bizottság egyik alelnöke.

    „Egy három évvel ezelőtt beadott petíció után ez most egy újabb dokumentum, amely felhívja a figyelmet a szlovákiai magyar közösség tagjainak a második világháború utáni gyötrelmeire” – emlékeztet a politikus, aki korábban a párt vezetője és miniszterelnök-helyettes is volt Szlovákiában.
    Csáky közleményéből az derül ki, a szlovákiai magyar politikusnak sikerült elérnie, hogy a petíciós bizottság ne utasítsa el érdemi tárgyalás nélkül a beadványt, ehelyett az abban szereplő szakmai érvek pontosítását kérte, s rámutatott, hogy figyelembe kell venni az EP jogi bizottságának tavalyi véleményét is, amely kiemeli, hogy amennyiben léteznek a dekrétumokból fakadó bizonyítható joghátrányok napjainkban is, azokat a jövőben orvosolni kell.
    A kommüniké szerint a petíciót érdemben jövőre fogja megtárgyalni az Európai Parlament Petíciós Bizottsága.
    A Benes-dekrétumok a második világháború utáni Csehszlovákiában született elnöki rendeletek, melyek közül több a magyar közösség kollektív bűnösségét mondta ki, megfosztva őket tulajdonuktól és jogaiktól.
    A petíciós bizottság nem tartalmilag vizsgálja a beadványokat, hanem az a feladata, hogy eldöntse, alkalmas-e egy petíció arra, hogy az Európai Parlament érdemben foglalkozzon vele.


MTI

fotó: facebook

hirdetés
Previous articleHorvát belügyminiszter: a szlovén határra szállítják a migránsokat
Next articleAz EU lakosságának közel egynegyedét fenyegeti elszegényedés