HAZA DUNATÁJ Bizonytalanná vált a Dafné sorsa

Bizonytalanná vált a Dafné sorsa

852
hirdetés

Úgy tűnik, Nyitra megye elnöke, Milan Belica csak ígérgetett, beosztottjai viszont a háttérben intézkedtek

A hétfőn megtartott megyei közgyűlés egyik programpontjában szerepelt két korábbi határozat visszavonása. A határozati javaslat szövegében nem szerepelt konkrét intézmény neve, viszont az érintettek rájöttek arra, hogy a hányatott sorsú Dafné szociális intézetről van szól. Stubendek László képviselő, aki korábban is szívügyének tartotta a szociális intézmény mielőbbi áthelyezését a megszűnt mezőgazdasági szakközépiskola gadóci épületébe, a programpont napirendről való visszavonását kérte képviselőtársaitól. Nem járt sikerrel, a háttérben valószínűleg már korábban eldönthették, hogy felszámolják a Dafnét.

– A szociális intézmény valamikori és jelenlegi dolgozói hívták fel a figyelmemet arra, hogy a 35. számú programpont valójában a Dafné sorsát pozitívan befolyásoló korábbi döntések visszavonására vonatkozik. Felkértem őket, hogy képviselőik vegyenek részt a hétfői megyegyűlésen. Amikor a programpont vitájára került sor, szót kértem számukra, s képviselőjük részletesen elemezte az intézmény tevékenységét, rámutatva arra, hogy nem egy átlagos idősek otthonáról van szó, hanem a mentálisan sérült, folyamatos ellátást igénylő emberek intézményéről. Ennek ellenére kérésünket, hogy a programpontot vonja vissza a közgyűlés, csak az MKP-s képviselők, illetve a függetlenek és a Híd-as Jobbágy József támogatta – tájékoztatta lapunkat Stubendek László, aki azt is elmondta, hogy az MKP két szakbizottsági elnöki helyet kapott. Hugyivár Imre az egészségügyi és Gyarmati Tihamér a vagyonjogi bizottság elnöke lett. Elfogadták a kulturális-és sporttámogatásokat valamint az ógyallai Magnólia idősek otthona, a Selye Gimnázium, a Šulek Gimnázium, a Jókai Színház, a Duna Menti Múzeum és a komáromi hajógyári iskola költségvetésének emeléséről szóló beterjesztést. A képviselők szavaztak arról, hogy az 5%-os önrészt (kb. 60 ezer euró) a komáromi Szinnyei József Könyvtár felújításához a megye állja, erre az uniós strukturális alapokhoz pályázik a megye, ezt a képviselők elfogadták. A komáromi kórház belgyógyászati pavilonjának felújítására 250 ezer eurót hagytak jóvá.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleAndrej Kiska lesz az új szlovák államfő
Next articleProtestszavazóként sodródunk? – Tanulságok az elnökválasztások után