HAZA GAZDASÁG Beszállna a Szlovák Villamosművekbe a ČEZ

Beszállna a Szlovák Villamosművekbe a ČEZ

1008
hirdetés

Beszállna a Szlovák Villamosművekbe (Slovenské elektrárne-SE) a Cseh Energetikai Művek (CEZ) és megvenné az olasz Enel kétharmados részvénycsomagját. A részvények egyharmada – 34 százalék – a szlovák állam kezében van.

    A keddi prágai sajtó úgy tudja, hogy a CEZ néhány napon belül hivatalos ajánlatot tesz ez ügyben Pozsonynak.
    Robert Fico szlovák miniszterelnök jelezte, hogy a CEZ belépését a Szlovák Villamosművekbe kormánya nem ellenezné.
    „Meg tudom erősíteni, hogy az eladást érintő hivatalos tárgyalások előkészítése már folyamatban van” – jelentette ki Barbora Pulpánová, a CEZ szóvivője a hírekre reagálva. Részletekről beszélni egyelőre korai – jegyezte meg.
    Az Enel 2006-ban szerezte meg a Szlovák Villamosművek 66 százalékát, amelyért 840 millió eurót fizetett ki. Jelenleg az olasz energetikai cég nagyon el van adósodva, s 4,4 milliárd euró értékű vagyont tervez eladni, hogy adósságát 37 milliárd euróra csökkentse. Ennek lenne része a 64 százalékos szlovákiai részvénycsomag eladása is.
    A The Wall Street Journal című gazdasági lap szerint a Szlovák Villamosművek értéke mintegy kétmilliárd euró.
    A Szlovák Villamosművek tavalyi adózott nyeresége 354,7 millió eurót tett ki, ami éves szinten 21 százalékos visszaesés – jegyezte meg a prágai Hospodárské Noviny. Az SE bevételei éves összehasonlításban tavaly húsz százalékkal 2,78 milliárd euróra csökkentek. A Szlovák Villamosművek biztosítja a szlovákiai villamosenergia fogyasztás 82 százalékát. Ennek 69 százalékát a két szlovákiai atomerőmű termeli.


MTI

hirdetés
Previous articleFapados légitársaságról szóló dokurealityt indít ősszel a közmédia
Next articlePeugeot 308 SW 1.6 e-HDi: Az új térbajnokok egyike