Kezdőlap DUNATÁJ Az emlékezés lángjai

Az emlékezés lángjai

57
MEGOSZTÁS

Obrázok1„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.”(Fekete István)

A hét végén temetőinkben, otthonainkban fellobbannak az emlékezés mécsesei, a szeretet lángjai, üzenve, elhunyt szeretteink, barátaink elvesztését, hiányát fájlaljuk, drága emléküket szívünkben őrizzük. Ahogy idősödik az ember, úgy szaporodnak a halottai, az idő múlásával mind többen távoznak el azok közül, akikhez szeretet, szerelem, barátság fűzött bennünket. Talán semmi sem dermeszti úgy a szívet, mint az a hirtelen támadt, jeges üresség, amit akkor érzünk, ha elveszítjük azt, akit szerettünk, aki fontos volt számunkra. Még fájóbb, ha igazából csak az elvesztése után döbbenünk rá, valójában milyen sokat is jelentett nekünk. Gondoljunk csak bele, ennek átérzése mindaddig, míg a másik létezése mindennapi realitás számunkra, rohanó világunkban egyáltalán nem magától értetődő. Szeretteink sírjánál állva, a mécsesek pislákoló, sejtelmes
fényében emlékképek villannak elő, közösen megélt boldog és nehéz pillanatok, kimondott, vagy soha ki nem mondott szavak égnek szívünkben, fohászt suttogunk, miközben lelki szemeink előtt látjuk a szeretett és lassan halványuló arcokat, miközben belénk hasít a felismerés: az élet szakadt fonalát nem köthetjük össze. Egy szeretett személy elvesztése, halála olyan súlyos veszteség, melyet valójában sohasem lehet teljesen feldolgozni. Az emlék elhalványulhat, a hiány azonban mindig megmarad. A hiány, a szívünkben támadt fájó űr az a sötétség, melyet az emlékezés mécsese, akár egyetlen gyertya fénye is képes és egyben hivatott elűzni. A szeretet, melyet elhunyt hozzátartozóink felé közvetítünk, pedig több a magányos gyertyánál, s egyetlen őszintén gyújtott mécses is több a formasággá közönségesült, kötelességszerűnek tekintett novemberi sírlátogatásnál, s az egymást árban, díszességében túlszárnyalni hivatott külsőségeknél.

-nkzs-

DUNATÁJ HETILAP