HAZA RÉGIÓ Augusztus első szombatján Bátorkeszi Borpiknik – a szakmaiság jegyében

Augusztus első szombatján Bátorkeszi Borpiknik – a szakmaiság jegyében

603
hirdetés

A Gyöpös István vezette SZEGAB Polgári Társulás és Bátorkeszi Önkormányzata augusztus 5-én, szombaton déltől éjszakáig immár a negyedszer megrendezendő Bátorkeszi Borpiknikre várja az érdeklődőket. Az ingyenes és nyilvános eseményen tizenhét borász nyitja ki a Szentlászló-, a Galambos- és a Tőkésút-dűlőben található pincéjét, helyet adva az ízletes borok kóstolgatásának, valamint a szakmai eszmecserének.


Nagyszerű borokat készítenek a Bátorkeszin élő borászok
(Fotó: SZEGAB PT)

Bátorkeszi nevének hallatán sokaknak először a Bátorkeszi Borfesztivál „ugrik be“. Amikor az a pandémia miatt, 2020-ban elmaradt, a helyi borászokat tömörítő SZEGAB PT (a két nagyobb helyi dűlő és a falu nevének kezdőbetűiből létrehozott mozaikszó) némi hiánypótlásként hívta életre annak „kistestvérét“, a családias hangulatú Bátorkeszi Borpikniket. A rendezvény a többhetes bezártság után felüdülést jelentett a résztvevőknek. Újabb hagyomány teremtődött, amit a társulás azóta is tovább éltet, egyre több borászt és laikus borkedvelőt bevonzva e központi községbe.


Gyöpös István, a SZEGAB PT elnöke, Labancz Roland polgármester és Korpás Árpád, a hazai borászat szaktekintélye
(Fotó: SZEGAB PT)

„Örvendetes az, hogy már több korosztály tagjai aktív részesei a helyi borfesztiválnak és borpikniknek. Tehát e rendezvények értékes hozadéka közösségünk számára az, hogy a fiatalok is viszik tovább a szőlőtermesztés és borkészítés hagyományát, ami remélhetőleg ekképp még sokáig fog élni. Szerencsére, a bátorkeszi dűlőkben kiváló minőségű szőlő terem, amiből az egyre nagyobb szakértelemmel rendelkező borászok nagyszerű borokat készítenek. Azok a helyi, regionális, sőt, az országos és nemzetközi megmérettetéseken is sok-sok díjat, elismerést szereznek. A borfesztivált mindig borverseny előzi meg, amelyeken külső, objektív szakemberek több száz bormintát szoktak értékelni“ – hangsúlyozta Labancz Roland, Bátorkeszi polgármestere.

Mint mondta: a borfesztivál a minőségi borok kulturált fogyasztását hivatott népszerűsíteni, ínycsiklandó ételekkel, nagyszabású koncertekkel és más kultúrműsorokkal párosítva. A borpikniken pedig a szakmaiságé a főszerep…

„Az idei borpikniken a szakmai részre kerül a hangsúly: a legsikeresebb borosgazdáink nyitják ki a pincéiket, ahol a bormustrán és – kóstolón kívül akár nagyobb bormennyiség vételéről szóló szerződések is köttetnek, üzleti kapcsolatok alakulnak ki, eszmecserékre kerül sor a különféle előállítási és értékesítési módokról, s a szakmai sajtó képviselői is több helyről készülnek hozzánk. A borászok igyekeznek kialakítani a saját ügyfélkörüket viszonteladókból, ajándékportfóliót tervező cégekből és további fogyasztókból. Mindenki előtt nyitva lesznek a pincék, s a szakemberek és a laikusok egyaránt majd többféle egyedi, kézműves bort kóstolhatnak meg, amelyekbe a gazdák a szívüket-lelküket beletették. Ezért is sokkal ízletesebbek – egyedibbek, mint a nagy borüzemekben, tömegtechnológiákkal készültek – magyarázta Bátorkeszi első embere.

Hozzátette: a borászok éhezni sem hagyják majd a piknikezőket, s bár nagy volumenű koncertek nem lesznek, de előfordulhat az, hogy egyes gazdák az autentikus cigányzenének és kisebb együttesek hangulatfokozó fellépéseinek helyet adnak.


Bőven akad majd kóstolgatnivaló a pincékben…
(Fotó: SZEGAB PT)

„Közösségi rendezvényről lévén szó, a gazdák nem vetélkednek egymással, inkább segítenek egymásnak, amiben tudnak: a borpiknik reklámozásában, a sajtómegjelenésben, térkép készítésében, s ennek közösségformáló ereje is van. A helyi önkormányzat anyagilag is támogatja a borpikniket, de a főszervező a SZEGAB PT, amely az év elején ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját“ – mutatott rá.

Ahogy ecsetelte, eseménydús év van a SZEGAB PT mögött: a jubileumi ünnepségen kívül borbált, borversenyeket szerveztek, illetve társszervezői voltak a májusi borfesztiválnak. 2013 után immár másodszor szervezhették meg az Ister-Granum Eurorégió Vándor Borversenyt is. Kitartó munkájuknak köszönhetően Bátorkeszi 2011-től a kitüntető Borfalu címmel is büszkélkedhet. „Remélhetőleg augusztus első szombatján sokan látogatnak el a negyedik borpiknikre is, mindenkit szeretettel várunk a csodálatos panorámát kínáló, hangulatos dűlőinkbe!“ – zárta tájékoztatását Labancz polgármester.

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleVolodimir Zelenszkij: elfogadhatatlan az EU részéről az ukrán gabonaimport tilalmának meghosszabbítása
Next articleINESS: Nem magasabb minimálbérért, alacsonyabb járulékokért kellene harcolni