HAZA RÉGIÓ Andruskó Imre és Orosz Örs a Nyitra megyei és komáromi aktualitásokról

Andruskó Imre és Orosz Örs a Nyitra megyei és komáromi aktualitásokról

180
hirdetés

Az idei első közös sajtótájékoztatóját január 23-án a komáromi Ferences barátok utcai médiateremben tartotta a Magyar Szövetség két Nyitra megyei és komáromi városi képviselője: Andruskó Imre és Orosz Örs, akik e párt országos elnökségi tagjai is, sőt, Orosz annak egyik alelnöke. Jó szokásukhoz híven ismét időszerű Nyitra megyei és komáromi témákról számoltak be a média képviselőinek.

A képviselők a közelgő államfő- és későbbi EP-képviselő-választásra is felhívták a figyelmet

Orosz elmondta: az idei első legfontosabb témájuk az új integrált megyei támogatási rendszer részleteinek ismertetése, amelybe beépült a korábbi hat célterület, illetve azok köre két újabbal bővült, s pontosabbá váltak a kritériumok.

A megye saját költségvetéséből 2024-ben összesen 3,59 millió eurót fordít e célra, a megújult pályázati rendszerén keresztül.

Hangsúlyozta: Szlovákiában egyedüli megyeként költenek ekkora összeget különféle támogatásokra, miközben a Magyar Szövetség-frakciójuk nagy figyelmet fordít arra, hogy a magyarlakta déli régiók lakosságarányosan részesüljenek e jelentős dotációból.

Megemlítette, hogy például az Érsekújvári járás számára 732 ezer, a Komáromi járás részére 530 ezer, a kisebb Vágsellyei járásnak pedig 273 ezer euró áll rendelkezésére.

Andruskó Imre hozzátette: a magyar párt megyei frakcióülésén megegyeztek arról, hogy a képviselők saját régiójukban népszerűsítik az új támogatási rendszert. Mint elmondta, a pályázati pénzeszközökből a legnagyobb hányad,  1,77 millió euró a régiófejlesztésre irányul: annak segítségével a megye 354 települése egyenként legfeljebb 5 ezer euró értékben valósíthat meg beruházásokat. E lehetőséggel először tavaly élt a városok és falvak többsége.

Kivetítőn mutatta be, hogy a megye hivatalos honlapján tavaly még nem regisztrált településeknek azt az idén hogyan kell megtenniük.

Január 17-től ugyanott elérhetőek a vonatkozó pályázati felhívások, amelyek a településeken kívül a megye lakosait, civil szervezeteit és jogi személyeit célozzák meg.

A pályázatokat március 1-ig elektronikus formában lehet benyújtani. Annak kapcsán szakmai segítség a megyei hivatal illetékes munkatársaitól kérhető.

Andruskó Imre kivetítőn mutatta be a megye honlapján történő regisztrálás menetét

A támogatások célja, hogy az általános régiófejlesztéstől kezdve az egyes települések fejlesztésén, az idegenforgalmon, kultúrán, sporton át, az épített kulturális örökség megóvásáig, több fontos területet segítsenek. Újdonságnak számít, hogy a sportaktivitások mellett az egyes

sportklubok és szövetségek támogatást igényelhetnek a 18 év alatti igazolt játékosaikkal való foglalkozásra, testkultúrájuk fejlesztésére is, mindegyikükre 50 eurót. Az e programra szánt keretösszeg 827 ezer euró.

Az épített kulturális örökség megóvására és felújítására Nyitra megye 110 ezer eurót hagyott jóvá, amiből legfeljebb 4500 eurós támogatás olyan objektumokra igényelhető, amelyek szerepelnek a Műemlékvédelmi Hivatal jegyzékében. A program ugyancsak 20 százalékos önrészt követel meg, ám lebonyolítása előfinanszírozású. Orosz szerint ekkora összeget is érdemes igényelni, hiszen bár ekképp nem azonnal, hanem több év alatt, de a pénzigényesebb tervek is megvalósulhatnak.

Majd felhívta a figyelmet arra is, hogy ismét pályázhatnak, főleg marketing- és reklámtevékenységre a certifikált turisztikai szálláshelyek is. Azok egyenként 1000 eurót igényelhetnek, szintén a 20 százalékos önrész biztosításával, miközben e program keretösszege 80 000 euró.

Ismét lehet pályázni kulturális, idegenforgalmi és sportrendezvények megvalósítására is, melyekre a megye összesen 490 ezer eurót biztosít. Az egyes projektekre legkevesebb 300 euró kérhető, a maximális igényelhető összeg pedig kategóriánként eltérő. Például a nemzetközi jelentőségű tevékenységre legfeljebb 10 ezer, az országos jelentőségűre 5 ezer, a regionális szintűre 3 ezer, a helyi jellegűre pedig 1500 euró kérhető, s a pályázónak minden esetben biztosítania kell a 20 százalékos önrészt.

Új támogatandó célterületnek minősül az egészségügyi és szociális szempontból hátrányos helyzetű rászorulókkal hivatalosan foglalkozó intézmények és szervezetek támogatása.

Azok egyenként maximum 3000 eurót kaphatnak előfinanszírozású rendszerben, s előnynek számít, hogy ahhoz nem szükséges önrészt biztosítani, és előfinanszírozású rendszerben valósul meg. E program keretösszege 105 ezer euró.

A sajtótájékoztatón az új támogatási rendszer ismertetésén kívül az is elhangzott, hogy a szociális szolgáltatásokról szóló rendelet értelmében majd február 1-től 30 százalékkal többet kell fizetniük a térségben működő szociális intézmények ügyfeleinek. Ezt a fájó intézkedést az teszi elkerülhetetlenné, hogy 2020 óta e téren annak ellenére nem történt áremelés, hogy közel 40 százalékos inflációval kell szembesülnünk. „Ez tehát valójában inflációkövető áremelkedésnek számít“ – szögezte le Andruskó Imre.

Az idei első legfontosabb témánk az új megyei támogatási rendszer részleteinek ismertetése

Majd Orosz Örs örömmel nyugtázta, hogy az illetékesek már elkezdtek dolgozni a Duna Menti Múzeum új állandó kiállításának kialakításáért. „Bár Paterka Pál, a DMM új igazgatója hivatalosan csak március 1-től tölti be a direktori feladatkörét, de már e hetekben is, a szabadsága idején részt vesz az érintett testületek munkájában. Tudatosítja, hogy a felújítás alatt álló múzeumi főépület 2025-re tervezett megnyitásáig el kell készülnie az európai színvonalú, interaktív állandó kiállításnak, ami majd növelheti Komárom idegenforgalmi vonzerejét is“ – tudatta Orosz Örs.

Végül a városi önkormányzati aktualitások is terítékre kerültek. Mint megtudtuk: a következő testületi ülés fő témaköre a városi kulturális és sporttámogatások szétosztása lesz.

Annak kapcsán pedig, hogy a már meglevő két Pro Urbe-díj mellé Posztumusz Pro Urbe-díjat is létrehoznak, Andruskó elárulta: az utóbbira javasolni fogja Alapy Gáspárt (1880-1945), aki 1939. július 15-től az újraegyesített Komárom polgármestere lett, s 80 évvel ezelőtt, 1944. augusztus 31-én szűnt meg a mandátuma. A nácizmus térhódítása idején is ellentmondott az antiszemita megnyilvánulásoknak, s az egyetlen nyilvántartott magyarországi polgármester volt, aki felemelte szavát a zsidótörvények és a deportálások ellen. 1944. október 17-én zsidópártolás vádjával a nyilasok letartóztatták, s a komáromi Csillagerődbe, majd Dachauba hurcolták, ahol 1945. február 5-én, 65 éves korában mártírhalált halt.

Mivel a helyi lakosságot továbbra is élénken foglalkoztatja a katolikus temetőben bekövetkezett kezelőváltás, s az előző kezelő által hátrahagyott áldatlan állapot, a képviselők hangsúlyozták: e temető nem Komárom város, hanem a katolikus egyház tulajdonában van, s ez ügyben már egyeztettek Kiss Róbert kanonok úrral.

Ugyancsak foglalkozni kívánnak a magántulajdonban levő helyi lakások fűtési díjának 15 százalékos emelésével is, ami nagy felháborodást váltott ki, hiszen a hivatalos országos közlemények szerint befagyasztották a hőszolgáltatás árát, tehát nem emelkedhetnének…

Végül a képviselők a közelgő államfő- és későbbi EP-választásra is felhívták a figyelmet. Már köztudott, hogy az államfőválasztás első fordulójára március 23-án kerül sor, s a Magyar Szövetség jelöltje Forró Krisztián, a párt országos elnöke. Az EP-képviselőjelöltekről pedig a Magyar Szövetség Országos Tanácsa hoz majd döntést.

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleAhol a két Kossuth-díjas színművészünkkel együtt ünnepeltük a magyar kultúra napját
Next articleMégsem rövidül a rendelési idő a komáromi kórház infektológiai szakrendelőjében