HAZA HÍR-MIX A szúnyoginvázió miatt a minisztérium segítségét kérik a Komáromi járás települései

A szúnyoginvázió miatt a minisztérium segítségét kérik a Komáromi járás települései

1124
hirdetés

A csapadékos majd meleg időjárásnak, továbbá a magas vízállásnak köszönhetően sok régióban szúnyoginvázió van. Néhány községben elindult az irtás, de az invázió mértéke miatt a hatékonyság mértéke korlátozott. A szúnyogok akár 7-8 kilométeres távolságban is mozognak, így az egyes térségek átfogó kezelésére volna szükség.


A Komáromi Járás Városok és Falvainak társulása ezért fordult a környezetvédelmi minisztériumhoz, hogy rendkívüli támogatás formájában járuljon hozzá a járás teljes területének szúnyogirtásához. A minisztérium a korábbi években is biztosított ilyen támogatást.
„Komáromban 30 ezer euró van a költségvetésben a szúnyogok irtására, több mint egy hete folyamatos a földi irtás. Ha szükséges, emelni fogjuk az erre szánt összeget. A hatékony eredmény érdekében azonban egy egész régiót átfogó irtásra volna szükség” – mondta el Keszegh Béla, Komárom polgármestere, aki egyben a társulás elnöke is. Több más községben is megkezdték az irtást, de vannak települések, ahol erre eddig nem került sor.

 

KVH

 

kép: pixabay

hirdetés
Previous articleNemzeti Összefogás Napja Gútán
Next articleFelmérés: Pellegrini és Čaputová a legmegbízhatóbb szlovákiai politikusok