Kezdőlap DUNATÁJ A pazarlás és a hozzá nem értés okozta pénzhiány akár a komáromi...

A pazarlás és a hozzá nem értés okozta pénzhiány akár a komáromi fedett uszoda bezárásához is vezethet

338
MEGOSZTÁS

Obrázok1Szétvágták, ami működött, Komárom városának közel 80 ezerért eladták a semmit, most pedig elismerték, hogy az eladott berendezés hiánya évi 80 ezer eurós veszteséget jelent!

Komárom városi jellegét nagyban befolyásolja, hogy évtizedek óta fedettuszodával rendelkezik, ami elsősorban az alapiskolák számára biztosítja az úszásoktatást és fontos bázisát jelenti a nagy hagyományokkal rendelkező vízipólós szakosztálynak. Értesüléseink szerint ennek az intézménynek a működése került veszélybe, biztonsági okokból ugyanis mindaddig nem működtethető amíg az előírásoknak megfelelően nem kerül sor az épület átépítésére, ill. műszaki berendezéseinek felújítására.

A komáromi Thermál fürdőt és a városi fedett uszodát ugyanaz a Comorra servis irányitja, amelynek korábbi igazgatóját, Nágel Dezsőt a közelmúltban váltották le. Helyét megbízott igazgatóként Nagy Tamás tölti be. Mint arról korábban több alkalommal is írtunk, Bastrnák Tibor polgármestersége és Hortai Éva alpolgármestersége alatt politikai okokból még a fizikai törvényeket is megpróbálták megcáfolni és a termálvízzel együtt feltörő metángázról kijelentették, hogy nem is létezik. Ezért azután a berendezést, amely a termálvizből a gázt leválasztotta, Dobai Katalin igazgatósága alatt szétvágták és hulladékként eltávolították. Mindezt felvételeink is megörökítették. Mivel a feltörő metángázt erről a politikai döntésről elfelejtették értesíteni, ezért az a termálvízzel együtt továbbra is felszínre tör, biztonsági és üzemeltetési problémákat okozva. Az ügy pikantériája, hogy miután a berendezést szétverték, egy fantasztikus gazdasági csavarral még a várost is sikerült mintegy 80 ezer euróval megkárosítani, amivel a KOMVaK pénzügyi helyzetét próbálták kozmetikázni.

Ebben az ügyben a város vizsgálatot nem indított,a főellenőr a problémát a mai napig igyekszik szőnyeg alá söpörni. Miután a Comorra servis helyzete tarthatatlaná vált, igazgatóváltásra került sor. Az új igazgató, Nagy Tamás nyilvánosságra hozta az elődje által elvégeztetett mérési eredményeket, miszerint jelentős mennyiségű metángáz tör fel a termálvízzel. Megemlítjük,hogy ezt a gázt éveken át energiatermelési célra használták fel, villanyáramot és hőt állítottak elő, amely jelentősen javította az akkori Városi Idegenforgalmi Vállalat gazdasági eredményét.

Nagy Tamásnak köszönhetően nyilvánosságra került, hogy a berendezés használata korábban évi 80 ezer eurósmegtakarítást eredményezett.
Hosszú távon ez olyan pazarlást jelent, ami lehetetlenné teszi a városi sportlétesítmények kötelező felújítását éskarbantartását, s emiatt azok akár a bezárás sorsára is juthatnak.

-za-

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés