HAZA KULTÚRA A nagy újrakezdés: Indul a 2016-os Gombaszögi Nyári Tábor

A nagy újrakezdés: Indul a 2016-os Gombaszögi Nyári Tábor

1035
hirdetés

sajtó

Ma, július 12-én 16:00-kor nyitja meg kapuit a Gombaszögi Nyári Tábor. Az idén eredeti helyszínére visszaköltözött esemény változatos programokkal várja a táborozókat. Szabadegyetem, fesztivál és tábori hangulat uralkodik majd egészen július 18-áig a Szalóc községhez tartozó gombaszögi kempingben.

A mai nap egészen biztosan beírja magát Gombaszög történelmébe, hiszen tizenhárom év után idén visszaköltözik eredeti helyszínére a szlovákiai magyar fiatalok közkedvelt nyári eseménye. Az utóbbi évekhez hasonlóan a tábor szervezői idén is igyekeztek a lehető legaktuálisabb és legszínesebb programot biztosítani, miközben közel fél éve dolgoznak a régi-új helyszín felújításán.

A tábor közéleti programjaiért nagyban a Közbeszéd blogportál munkatársai felelnek. Ők tűzték a nagysátor programjára a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistáival való beszélgetést, Krasznahorhay Attila, az MTA Atommagkutató Intézet főosztályvezetőjének előadását, valamint Navracsics Tiborral, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosával való beszélgetést is. A táborba látogat még Solymos László, a Híd környezetvédelmi minisztere és Menyhárt József, az MKP újdonsült elnöke is.

A Márai Sándor Sátort idén a nemrég alakult Márai Sándor Író Kör tölti meg irodalmi programmal, többek között kötetbemutatókkal is készülnek. Szintén az irodalom világába kalandozhatnak azok, akik a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub által koordinált B–612-es Sátorba látogatnak. A Hívd elő a Csacsit! fotóműhely, illetve a Kézművessátor a megszokott programmal várja a kreativitásukat fejleszteni vágyókat.

Ahogy az előző években, úgy idén is megtaláljuk majd Gombaszögön a TANDEM nonprofit szervezet önismereti programjaival megtöltött sátrát, a főként kelet-szlovákiai DJ-k által koordinált Inn Sátrat, amely idén a tábor chill sátrának szerepét vállalta magára. A helyszínen lesz továbbá a Phoenix Polgári Társulás, a Komáromi Szalon, a VándorLáss, a Külpolitikai Újságírásért Egyesület, a legkisebbeket pedig a Gombaovi várja.

A Gurigongo Symposium programja Felvidék negyedik magyar „kőszínházában” kap otthont. A PajtaSzínház az előadásokon kívül zenei programmal és interaktív játékokkal is várja az érdeklődőket. A klasszikus zene kedvelőit a pelsőci Korona együttes által működtetett Korona Sátor látja vendégül a tábor ideje alatt.

A fesztiválhangulatért, mint minden évben, az esti koncertek felelnek. Ma, a nulladik napon fellép a Bagossy Brothers Company, valamint a párkányi jóvilágvan, a PajtaSzínházban pedig éjféltől a Korai Accoustic Instrumental zenél. A táborban fellépnek a már jól ismert felvidéki zenekarok, mint például a Buy Her Sugar, a Farkas a Mézes a Német meg a Bob, Korpás Éva, valamint az idei tábor himnuszát is jegyző Spliff 447. Fellép továbbá a nagyszínpadon a Halott Pénz, a Besh o droM, a Korai Trancemission, a KFT, Péterfy Bori & Love Band, a Magashegyi Underground, a Margaret Island és még sokan mások.

Ahogy azt a szervezők már korábban meghirdették, a Martosi Szabadegyetemre jegyet váltott látogatóknak ingyenes belépést biztosítanak a tábor területére. Ezt illetően bővebb információkat az ide kattintva olvashatnak az érdeklődők.

További információkat a programról a Gombaszögi Nyári Tábor honlapján, illetve hivatalos Facebook-oldalán találhatnak az érdeklődők. A teljes program itt érhető el. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak haza Gombaszögre!

 

hirdetés