HAZA HÍR-MIX A Komáromi Kórház teljesítette a legmagasabb minőségi és biztonsági követelményeket

A Komáromi Kórház teljesítette a legmagasabb minőségi és biztonsági követelményeket

231
hirdetés

Az AGEL Komáromi Kórháza Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter jelenlétében mutatta be a létesítmény nagyszabású beruházásainak és korszerűsítésének további eredményét. Az E pavilon Nyitra megye jóvoltából – mely lemondott a bérleti díjról, s ennek összegét korszerűsítési célokra fordíthatta a kórház – energia- és költségtakarékos, környezetkímélő épületté vált, s egyben jobb feltételeket nyújt az itt gyógyuló betegeknek és a kórház személyzetének is.

Azt, hogy a kórház emellett a gyógyítás minősége terén is állandóan fejlődik, bizonyítja, hogy, teljesítette az Egyesült Akkreditációs Bizottság (Spojená akreditačná komisia; SAK) minőségi feltételeit és megkapta az egészségügyi szolgáltatások magas színvonalára vonatkozó minősítését. Szlovákiában a komáromi intézményen kívül csak az AGEL Kassa-sacai Kórháza részesült ebben az elismerésben.

A kényelmi követelmények javítása és a költséghatékonyság érdekében az E pavilon épülete külső rekonstrukción esett át, mely magába foglalja a nyilászárók teljeskörű cseréjét, valamint a tetőzet és a falak hőszigetelését. A hőszigetelés egyben védi is az épületkonstrukciót az időjárás hatásai és a hőmérséklet ingadozása ellen, s ezáltal meghosszabbítja annak élettartamát. „A pavilon ezáltal korszerű arculatot nyert, mely építészeti szempontból összhangban van a belgyógyászati és a sürgősségi betegfelvételi osztály épületével. „A legnagyobb előnye, hogy így energetikai bizonylattal rendelkező energiatakarékos épületté vált“ – közölte az AGEL igazgatótanácsának elnöke, Ing. Michal Pišoja, MPH, LL.M.. A felújított épületben található az aneszteziológiai és intenzív ápolási osztály, a szülészeti-nőgyógyászati osztály egy része, a sebészeti osztály egy része, az intenzív sebészeti részleg, valamint a neurológiai szakrendelő.

A korszerűsítés annak köszönhetően valósult meg, hogy Nyitra megye az AGEL részéről neki járó bérleti díjról lemondva, azt a tulajdonába tartozó épület korszerűsítésére fordította. „Nagyra értékelem, hogy ezzel a lépéssel a megyének és a kórháznak sikerül javítani a betegek és a személyzet kényelmét, a kórház pedig vonzóbbá vált a foglalkoztató szempontjából is, ami feltétele a humán erőforrások megfelelő biztosításának, s ebből adódóan az egészségügyi ellátás jobb hozzáférhetőségének közel 110 ezer személy részére“ – mondta el Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter. Az épületfelújítás és az együttműködés azonban ezzel még nem ér véget, mindkét fél érdeke ugyanis a kórház további fejlesztése.

Az eddigi beruházásoknak és az egészségügyi ellátás minőségének folyamatos javítására irányuló szándéknak köszönhetően az AGEL Komáromi Kórháza a Kassa-sacai Kórházzal az ország egyedüli általános kórházaként érdemelte ki az Egyesült Akkreditációs Bizottság minősítését, mely tagja a nemzetközi International Society for Quality in Health Care szervezetnek. „A SAK akkreditációja garantálja, hogy az egészségügyi intézmények megfelelnek a szigorú minőségi és biztonsági követelményeknek a teljes egészségügyi ellátással és a beteg kórházi tartózkodásával összefüggésben“ – fejtette ki Mgr. Miroslav Jaška, MPH., a kórház igazgatója.

Az Egyesült Akkreditációs Bizottság egy független szervezet, mely az utóbbi hónapokban minőségi és biztonsági auditot végzett a komáromi intézményben az egészségügyi ellátás teljes folyamatára vonatkozóan, azaz a beteg kórházba érkezésétől kezdve a gyógyulásáig, vagy a kezelés folyamatának beállításáig, beleértve a beteg ellátásának idejét, a tájékoztatás színvonalát, a vizsgálati eredmények kiértékelését és hasonlókat. Az akkreditáció megszerzéséhez az egészségügyi létesítménynek be kell tartania a gyógyítási eljárásokat, továbbá a biztonságos hulladékkezelés követelményeit, az épület menedzsmentjét a biztonsági és higiénés eljárások, illetve válsághelyzet esetén.

„A SAK akkreditáció egy véget nem érő folyamat, mely igazolja az intézmény színvonalát és egyúttal kötelezi a minőségi követelmények állandó betartására. Érvényessége három évre szól, letelte után az értékelési folyamat ismétlődik. Már most kijelenthetem, hogy a komáromi intézmény meg kívánja tartani az akkreditációt. Továbbra is prioritásnak tekintjük a betegeknek nyújtott lehető legszínvonalabb egészségügyi ellátást, továbbá a kellemes környezet, megfelelő műszaki felszereltség biztosítását alkalmazottaink számára“ – tette hozzá az AGEL igazgatótanácsának elnöke, Michal Pišoja.

A több mint 110 éves múltra visszatekintő AGEL Komáromi Kórház a régió egyik legjelentősebb egészségügyi intézménye, mely a Komáromi járás csaknem 110 ezer lakosának nyújt ellátást 11 fekvőbeteg-ellátó osztályon, 3 intenzív osztályon, 25 járóbeteg-rendelőben és 8 közös gyógykezelési és vizsgálati osztályon.

agel, (N.Zs.)

hirdetés
Previous articleA várva várt új otthonukban készülődhetnek az ünnepekre
Next articleA szeretet ünnepének csodáiról a Boráros művészházaspárral