A Concordia Chorus Polgári Társulás a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságával közösen május 16-án ötödször rendezte meg a komáromi magyar óvodások kórushangversenyét. Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ nagytermében megvalósult eseményen négy helyi gyermekkórus lépett fel, az óvodai beíratások idején az „angyali hangokkal“ a magyar ovikba csalogatva a további kicsiket is. A lélekemelő esemény támogatója a házigazda VMK-n kívül Komárom város és a Csemadok Komáromi Városi Alapszervezete volt.
Az esemény főszervezője, Stubendek István karnagy, a Magyar Kultúra Lovagja a hangversenyfüzér előtt köszöntötte a gyerkőcöket jutalomcsomagokkal megajándékozó Keszegh Bélát, Komárom polgármesterét, valamint a kis pacsirtákat és hozzátartozóikat. Rajta kívül az Egressy Béni VMK igazgatóságának is köszönetet mondott azért, hogy e rendezvény ez alkalommal először a réginél, vagyis a Tiszti Pavilon díszterménél tágasabb helyszínen valósulhat meg.
Az aprónépnek pedig elárulta, hogy a legszebb hangszer a torkukban rejlik, ami a saját énekhangjuk. A jó hangulat megalapozásaként meg is énekeltette őket, s a kérdésére, hogy kinek a fényképe látható a háttérben, egymást túlharsogva válaszolták: Kodály Zoltáné.
„Remélem, hogy a most magyar óvodába járó gyermekek kistestvérei, barátai és ismerősei számára is magyar óvodát, később pedig magyar alapiskolát választanak a szüleik. Ugyanis csak akkor lesz részük a mással pótolhatatlan anyanyelvi nevelésben és oktatásban, és lehetőségük a szebbnél szebb magyar dalok megtanulására…“ – hangsúlyozta az óvodai beíratások hónapjában.
Majd egymás után énekelt öt-öt dalt az Eötvös Utcai MTNY Óvoda (azokat betanította: Karika Judit), a Ferences Barátok Utcai Óvoda (Lévay Bernadett és Krűger Zsuzsanna), a Marianum Egyházi Iskolaközpont (Benkő Annamária és Szabó Renáta) és a Víz utcai Tulipán Óvoda (Vörös Bathó Éva) gyermekkórusa. A Kis emberek dalaiból válogatott Kodály Zoltán-dallamokhoz Csukás István, Gazdag Erzsi, Károlyi Amy és Weöres Sándor versei párosultak. A nebulók sikeres fellépésük során szolmizáltak és egyszerű hangszereket is megszólaltattak. Sőt, az „eötvösösök“ táncra is perdültek!
Ráadásként valamennyien együtt további öt dalt énekeltek el, Benkő Annamária vezényletével. Röviddel anyák napja után az édesanyákat, nagy- és dédnagymamákat is dalokkal köszöntötték. A megérdemelten zúgó taps után Stubendek István az óvónőknek adta át a lurkóknak szánt torkosságokat, könyveket és emléklapokat, s ígéretet tett a jövő évi folytatásra.
Megszívlelendők az esemény szórólapján olvasható gondolatok, amelyek Kodály 1951-es évi gyermeknapi beszéde során hangzottak el:“…Nem lehet egészen boldog ember az, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítan i kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig… Az óvodával, annak zenéjével foglalkozni tehát nem mellékes kis pedagógiai kérdés, hanem országépítés“.
Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk