Kezdőlap DUNATÁJ A karácsonyi kozmikus színházi előadás elmarad!

A karácsonyi kozmikus színházi előadás elmarad!

159
MEGOSZTÁS

Az ISON üstökös eltűnt

CCCCEgyéb csillagászati jelenségek megfigyelése mellett a csillagászok érdeklődésének a homlokterében állt az újonnan felfedezett ISON üstökös, amely a karácsony előtti esti égbolt kozmikus díszének ígérkezett. Az üstökös megfigyelése várhatóan az év legfigyelemreméltóbb csillagászati látványosságával kecsegtetett. Ám mindannyiunk csalódására nem így történt, mivel néhány nappal ezelőtt napközelbe érvén az üstökös megsemmisült. A várva várt kozmikus színházi előadás így elmaradt.

Ennek a rövid hírnek az apropóján azonban idézzük fel az ezzel az üstökössel kapcsolatos ismereteket és szóljunk általánosságban az üstökösökről. A számítógépes pályaelemzés adatai szerint az ISON 5,5 millió év alatt érkezett napközelbe a Naprendszerünk peremvidékén található ún. Oortfelhőből, hogy központi csillagunkat megkerülve újabb évmilliók alatt visszatérjen a fagyos űr mélyén található „fészkébe”. A váratlan vendéget 2012. szeptember 21-én fedezte fel a Nemzetközi Tudományos Optikai Hálózat (International Scientific Optical Network – ISON) 40 cm-es tükrös csillagászati távcsövével két csillagász, Vitalij Nyevszkij és Artyom Novichonok. Míg az esetek túlnyomó többségében az új üstökösöket felfedezőjükről nevezik el, ez esetben azonban azt jobbára az ISON névvel illették. Az üstökösöket általában úgy képzelhetjük el, mint egy hatalmas piszkos hólabdát, amelyek vízjégből, CO2-jégből és összetapadt porszemcsékből állnak. Amikor napközelbe érnek, a hő hatására a jég olvadni és párologni kezd, amely elszabadul a magból, miközben porszemcséket és apró kődarabokat is magával sodor. Ennek a jelenségnek a révén keletkezik az üstökös látványos, fényes csóvája, amely mindig az űr felé, naptávolba mutat. Az ISON már november végén szabad szemmel is megfigyelhető volt, ám csupán a napfelkelte előtti reggeli égbolton. Azoknak az üstökösöknek a családjába tartozott, amelyek útjuk során olyan közel kerülnek a Naphoz, hogy szó szerint súrolják (ezért is nevezik angolul „sungrazing comet”-nek, azaz napsúroló üstökösöknek). Az előbb elmondottakból következik, hogy többnyire megsemmisülnek. Az ISON november 28-án érte el pályájának Naphoz legközelebbi pontját, amikoris mindössze 1,2 millió kilométer választotta el központi csillagunktól (tudvalévő, hogy Földünk mintegy 150 millió kilométeres távolságra kering a Nap körül), sebessége 350 km/sec volt és közben 2700 Celsius fokos hőmérsékletnek és a Nap hatalmas gravitációs erejének is ki volt téve. Ezek voltak azok a körülmények, amelyek a sorsát beteljesítették. A magas hőmérséklet és a roppant gravitációs erő megtették hatásukat, a jégtömeg elpárolgott és szétoszlott a világűrben, a magja pedig darabokra szakadt. Tehát hasonló sorsra jutott, mint a mondabeli Ikarosz. Közvetlen napközelben csak az űrben keringő napszonda, a SOHO (Solar and Heliospheric Observatory) segítségével volt megfigyelhető, és éppen ezek a felvételek engednek arra következtetni, hogy a pokoli körülményeket esetleg túlélhette a szétesett mag egyikmásik darabja. December 10-e és 2014 január közepe között az esti órákban szabad szemmel is megfigyelhettük volna a délnyugati látóhatár felett az esti égbolton. Napunk azonban átírta az eredeti forgatókönyvet. Év közben a csillagászok még azt feltételezték, hogy fényessége az „évszázad üstökösévé” teszi, miszerint eléri akár a Holdunkét holdtöltekor, s mi több, bizonyos időszakban még nappal is látható lesz. A derűlátó előrejelzések azonban nem váltak be, októberben már csupán akkora fényességet jósoltak neki, mint a Vénuszé, illetve még akkorát sem. Természetesen azt is feltételezték, hogy az üstökös sorsa beteljesedik. Ha a magjának valamelyik töredéke túlélte volna is a végzetes találkozást, szabad szemmel már semmiképpen nem lesz látható, s csak tapasztalt megfigyelő akadhat nyomára. Ma már tehát egyértelmű, hogy a beígért látványosság – a főszereplő eltűnése miatt – sajnos elmarad. Ám mielőtt búnak eresztenénk a fejünket, egy jóval gyengébb üstökös, a Lovejoy némiképpen kárpótol bennünket. Ez év szeptemberében fedezte fel Terry Lovejoy ausztrál amatőr csillagász. Ennek az üstökösnek azonban csupán a szemmel való láthatóság határán van a fényessége. Ezekben a hetekben a Pásztor csillagképből az Északi koronán át halad a Herkules csillagképbe. Este, az északnyugati látóhatár felett keressük, ám röviddel napnyugta után letűnik. Jobb a láthatósága hajnali két óra után, amikor még napkeltéig elég idő áll rendelkezésünkre a megfigyelésére. Végezetül nem marad más hátra, mint reménykedni abban, hogy a közeljövőben ismét feltűnik majd egy újabb „évszázad üstököse”, amely túléli a Nap megkerülését. Néhány internetes oldal, amely további információkkal és fényképekkel szolgál az érdeklődőknek: http://hu. wikipedia.org/wiki/C/2012 S1, http://rejtelyekszigete:com/hirek/mindenkit-atvert-az-ison-ustokos http://www.delmagyar.hu/vilagvevo/a lovejoy ustokos is lathato lesz a hajnali egbolton/2359501/

RNDr. Ivan Dorotovič, CSc.
Szlovák Központi
Csillagvizsgáló, Ógyalla

A fenti képen az ISON üstökös és
csóvája 2013. november 16-án.
Forrás: Kahler Asten, spacewealthergallery.com

DUNATÁJ HETILAP