HAZA DUNATÁJ A jövő virtuózai a pódiumon

A jövő virtuózai a pódiumon

1190
hirdetés

VIII. Beliczay Gyula Nemzetközi Hegedű és Kamarazene-verseny a Duna Menti Múzeumban

Munkában a zsűri és az izgatott szülők
Munkában a zsűri és az izgatott szülők

Június 3-án került megrendezésre az a nemzetközi hegedű- és kamarazene-verseny, amely a komáromi születésű Beliczay Gyula (1835. augusztus 10., Komárom – 1893. április 30., Budapest) magyar zeneszerző, a Országos Zeneakadémia tanára nevét viseli. A versenyen csaknem 350-en vettek részt, ami azt jelzi, hogy a nemzetközi porondokon is egyre elismertebbé válik a fiatal vonósok versenye.

Idén a verseny két helyszínen zajlott. A szólóhegedűsök a Duna Menti Múzeumban mutathatták meg tudásukat. Nívós volt a szakmai zsűri is, hiszen a jövő muzsikusainak technikáját, dinamikai előadásmódját a budapesti Ácsné Szily Éva, a pozsonyi Török Ferenc, Dél-Komárom, és Győr képviseletében pedig Medveczky-Horváth Györgyi bírálta el. A kamarazenészek versenyét  a Tiszti pavilon dísztermében tartották, ahol a zsűri tagja volt a bécsi Arkadij Winokurov, a győri Vagyon István és Svikruha Márta. Összesen 52 művészeti intézményből (művészeti alapiskolákból és középfokú zenei intézményekből – pl. a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolából, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről), Németországból,

A két Mága Zoltán, ám most csak az ifjabbik versenyzett
A két Mága Zoltán,
ám most csak az ifjabbik
versenyzett

Ausztriából, Magyarországról és természetesen Szlovákiából érkeztek versenyzők, akik reggel fél kilenctől este fél nyolcig váltották egymást. A fődíjat (Nyitra megye elnökének a díját) Kovács Sára, a budapesti Tóth Aladár zeneiskola növendéke nyerte (pedagógusa Ácsné Szily Éva), amelyet Stubendek László mérnök, Komárom város polgármestere adott át. A hazaiak közül a gútai Denisa Keszeliová (pedagógusa Balázs Béla, korrepetítora Nagy István) aranysávos lett. Kamara zenében pedig Csiba Hajnalka (hegedű), Dombi Gergely (hegedű) és Balázs Béla pedagógus (hegedű) képviselte a gútai és a komáromi művészeti alapiskolát, akiknek teljesítményét ezüstsávval jutalmazta a zsűri. Szólóhegedű versenyben a délkomáromi Pálinkás Dorottya (pedagógusa Takács Hajnalka, korrepetítora Bellus Dorottya) aranysávos lett, az ugyancsak dél-komáromi Nagy Annamária pedig (pedagógusa Takács Hajnalka, korrepetítora Bellus Dorottya) bronzsávos besorolást kapott. Az egyik tanári díjat Daniš Karol vehette át, aki Viktor Knapot (hegedű) tanítja a diószegi alapiskolában. Viktor az 1. kategóriában kiváló teljesítményéért az aranysávot érdemelt ki.

Ďurčová Eva
kép: Jakab István

hirdetés
Previous articleA Sztárportréban Dancs Annamari!
Next articleA felvidéki Párkányban nyitott új irodát a Magyar Nemzeti Kereskedőház