HAZA SPORT A 13. hazai győzelem

A 13. hazai győzelem

7119
hirdetés

A bajnok ismét nem tudta legyőzni csapatunkat idehaza. Ugyan a félidő után nem úgy nézett ki, hogy sikerül, de végül győztünk a Privigye (Prievidza) ellen 95:87-re.

Az első negyed jobban indult a vendégeknek, hiszen az első pontokat Harris kosara íratta fel a táblára. Gyorsan kontrázott a (most is) kiválóan játszó Bílik, aki nemsokára még egy hárompontost is bevarázsolt az ellenfél kosarába. A rendkívül szoros játékban a csapatok váltogatták egymást a vezetésben és a negyed végén Privigye volt szerencsésebb, így 25:22-re nyerte ezt a játékrészt.

A második negyed is hasonló játékot hozott, de a hazai csapat kissé pontosabb játékának köszönhetően a 9. percben öt pontra is el tudott húzni a vendégektől. A Privigye csapata be tudta ugyan hozni a lemaradást, de megtartani már nem bírta és csapatunk ezt a negyedet már hozni tudta 42:37-re.

A félidő után a vendégek sokkal határozottabban ugrottak neki a játéknak és az ötödik percben már hét ponttal vezettek a komáromi csapat előtt. Csapatunk nem tudta behozni a vendégeket és a harmad vége előtt 2 perccel már tíz pontos hátrányban voltunk. Mikor már úgy nézett ki, hogy drámaivá fajul a helyzet, fiaink találtak magukban még egy kis tartalék erőt és Simpson (29 pont, ebből 4 hárompontos) csodálatos játékának köszönhetően „csupán“ 5 pontos különbséggel vonultak le a csapatok a játéktérről.

A negyedik negyedben a hazai csapat a győzelemre játszott, melyben a már szokásosan nagyszerű szurkolók segítségére is számíthattak, akik ismét kitettek magukért. Ennek köszönhetően Simpson a 7. percben kiegyenlített és Kevin Thomson rögtön megszerezte a vezetést is. 42 másodperccel a mérközés vége elött csapatunk már 10 ponttal vezetett és a privigyei fiúk már nem nagyon tudtak ezzel az eredménnyel mit kezdeni. Komárom 95:87-re győzött és sorozatban immár a 13. hazai győzelmét könyvelhette el.

Pinke Noémi

dunataj.sk

[nggallery id=14]

 

hirdetés
Previous articleTörténelmi sportsiker: Kupagyőztes a komáromi kosárlabdacsapat
Next articleA Léva kosárlabdacsapata szakította meg a Komárom hazai sikersorozatát