Kezdőlap DUNATÁJ … mint a Violák …

… mint a Violák …

155
MEGOSZTÁS

viola-csalad

Alig néhány évvel ezelőtt, a bogyaréti Fekete család leszármazottai elhatározták, hogy szüleik emlékére családi találkozót rendeznek. Talán az ő példájuk nyomán döntötték el a Gúta-Nagysziget melletti Kikeletből származó Viola család tagjai, hogy összejönnek. Tették ezt abból az alkalomból, hogy nemrégiben töltötte be 80. életévét a komáromi kórház idegosztályának nyugalmazott főorvosa, dr. Viola Pál, akinek, mint a család nesztorának ideje volt bemutatni a család legkisebb jövevényeit is. Ez bizony nem is lehetett könnyű feladat, hiszen Viola László ártéri háza felett kilencszer kelepelt a gólya, s a nagycsaládosokra jellemző módon gyermekeik is több utódot vállaltak. Több mint ötvenen vettek részt a „Violák” találkozóján, amelyet a Kis-Duna másik partján fekvő Botaklán, az egyik családtag tulajdonában levő nyaralóban tartottak. Az öreg ladik folyamatosan szolgálatban állt, ugyanis a rokonság természetesen kíváncsi volt a nagyszülői házra is. A család íratlan krónikájának különleges története, hogy Laci bácsi, amikor megkapta a deportálási határozatot, felpakolta az egész családot egy szekérre és a Kis-Duna befagyott vizén lovaskocsival menekítette őket a nagyszigeti oldalról a túlpartra, majd a közeli Aszódra, ahol mindaddig maradtak, míg elcsendesült a felvidéki magyarok legnagyobb exodusának folyamata. A vidám, valóban családias hangulatú nagytalálkozón csaknem hatvanan vettek részt, ígéretet téve arra, hogy ezután rendszeressen összejönnek majd.

Fördős Ferenc felvétele

DUNATÁJ HETILAP 38/2016

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here