Kezdőlap RÉGIÓ Jóváhagyta az EU a komáromi Duna-híd megépítését

Jóváhagyta az EU a komáromi Duna-híd megépítését

10
MEGOSZTÁS

KHMintegy 85,5 milliárd forint támogatásban részesülhet 12 magyar közlekedésfejlesztési projekt első körben az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból, miután az Európai Unió tagállamainak küldötteiből álló bizottság támogatta az Európai Bizottság (EB) korábbi javaslatát – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

    Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint az együttesen nettó 116 milliárd forint összköltségű beruházások között a komáromi Duna-híd megépítése, a Kelenföld-Százhalombatta vasúti vonalszakasz korszerűsítése, 59 elővárosi motorvonat felszerelése ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel, valamint az első hazai cseppfolyósított földgáz (LNG) töltőpontok létesítésének projektje részesül támogatásban. A belvízi közlekedés fejlesztésére mintegy nettó 10 milliárd forint jut – írják.
    A mostani első körben tizenhét közlekedésfejlesztési beruházási tervet nyújtott be a CEF forrásaira Magyarország. A tagállamoktól összesen 735 pályázat érkezett be, amelyeket az EB több mint száz nemzetközi szakértő bevonásával értékelt, végül a tagállami képviselők 276 projekt támogatását szavazták meg – ismertette az NFM.
    A forráslehívás feltételeiről, részletszabályairól szóló kétoldalú támogatási megállapodásokat várhatóan az ősz folyamán kötik meg bizottsággal. A beruházásokhoz kapcsolódó első közbeszerzések már idén megjelenhetnek. A második CEF közlekedési pályázati kör kiírása 2015 novemberében, a harmadik pedig 2016 őszén várható – tájékoztatott a szaktárca.
    A CEF egy új uniós alap, amely a – 2014-2020 közötti időszakban – a transzeurópai hálózatok fejlesztésének felgyorsításának támogatására jött létre a közlekedés, az energetika és távközlés területén.
    A közlekedési ágazatra fordítható teljes pénzügyi keret 26,25 milliárd euró, ebből 11,30 milliárd eurót kizárólag a kohéziós országok használhatnak fel. Magyarország részére 1,08 milliárd eurót (334 milliárd forintot) különítettek el 2016 végéig. A nemzeti borítékban található – a 15 százalékos hazai önrészt is beleértve nettó 392 milliárd forint értékű – támogatást eddig a határidőig kell nyertes pályázatokkal lekötni – jelezte közleményében a fejlesztési tárca.


MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here