Kezdőlap RÉGIÓ Életveszélyes játék Bálványon

Életveszélyes játék Bálványon

21
MEGOSZTÁS

illusztrációNéhány gépjárművezető számára kellemetlen élménnyel végződött január másodika, amennyiben az esti órákban Keszegfalva felől Bálvány felé haladtak. Volt, aki megúszta a kocsi felületi sérüléseivel, de olyan eset is előfordult, amikor ablakcserére kényszerült a tulajdonos.
A valamikori országos hírű vetőmagtermelő állami gazdaság a rendszerváltást követően több részre szakadt, a korábbi egyházi földterületek jelentős részét a növény- és állattenyésztéshez mit sem értők kaparintották meg, az épületek egy részét lebontották, végül a Komáromból kitelepített, beilleszkedésre képtelen romákat helyezték el a volt munkáslakásokban. Azóta Komáromban viszonylag nyugalom van, ellenben Keszegfalva környékén szinte naponta történnek rendbontások. A roma gyerekek legújabb szórakozását megtapasztalhatták azok a gépkocsivezetők, akiket január 2-án kaviccsal dobáltak meg 10 és 17 év körüli roma fiatalok. Szerencsére minden sofőr megőrizte lélekjelenlétét és így az éles kanyarban sikerült az úton tartaniuk a kocsijukat, viszont a karosszériákon, valamint egy pozsonyi gépkocsin, amelynek az ablaka is betört, jelentős kár keletkezett.

DUNATÁJ HETILAP

fotó: illusztráció

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here