Kezdőlap DUNATÁJ Ahogyan azt Feszty Árpád látta…

Ahogyan azt Feszty Árpád látta…

24
MEGOSZTÁS

A Feszty Árpád halálának századik évfordulója alkalmából a Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli részlegén megrendezett szép és érdekes emlékkiállítás méltó emléket állít a nagy magyar festőművésznek, aki pályájának delén ugyan a fővárosban élt és alkotott, de szinte utolsó szívdobbanásáig szorosan kötötte őt a szülőföld megannyi kitörölhetetlen emléke.

Obrázok1A múzeum gyűjteményében és nemkülönben az emlékkiállításon, illetve a centenáriumObrázok2 alkalmából megjelentetett szép kivitelezésű emlékkiadványban Feszty Árpád számos olyan festményével találkozhatunk, amelyeket szülőföldje, Ógyalla és környéke tája, parkjai és építményei ihlették, de számos, az emlékezetében odahaza rögzült motívum visszaköszön későbbi monumentális alkotásairól is. A múzeum képtárában őrzik többek között az ógyallai hidat ábrázoló, 1875 körül keletkezett festményét, amely egyben dokumentum értékű is, mert a híd ma már nem létezik. Számos festménye keletkezett az irodalom-és művészettörténetbe is bevonult szeretett kingyesi tanyáján, ahol barátait, korának kiválóságait látta időről időre vendégül. Ezen tájképek egyikével találkoztam az idén egy magyarországi képaukción. A kingyesi tanya mellett című festménye 1907-ben készült, s amikor legutóbb Kingyesen jártam, hogy nagy festőnk emlékét felidézzem, a romhalmazzá lett műterem mögötti tájban felismerni véltem a több mint száz esztendővel ezelőtt megfestett tájkép „eredetijét”. S hogy tévedtem-e, vagy sem, azt döntse el a kedves olvasó…

Németh István
(A szerző felvétele)

DUNATÁJ HETILAP

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here