HAZA RÉGIÓ VI. Édes Gergely-emlékverseny Madaron

VI. Édes Gergely-emlékverseny Madaron

959
hirdetés

Madar034Még 2005-ben vette fel az Édes Gergely nevet a madari alapiskola, amely rendszeresen megrendezi a „TOLL és HÁRFA” Édes Gergely-emlékversenyt.

A műveltségi vetélkedőben idén 11 csapat 33 tanulója versengett, míg a népdalénekeseknél három kategóriában 52 tanuló mutatta be tehetségét. A műveltségi vetélkedő zsűrijének elnöke Kovács Csomor Endre volt, akinek munkáját Vass Laura segítette. A vetélkedő hat fordulóból állt. Az elsőben vaktérkép-információkat árultak el szlovákiai városokról és helyes válasz esetén a versenyzőknek még a térképen is be kell jelölniük a város pontos helyét. A második fordulóban egy adott fogalomcsoport elemeit kellett felsorolni (pl. Szlovákia legnagyobb hegységei, Szlovákia nemzetiségei, stb.). Ezt követte a Ki/Mi vagyok én?, ahol egy csapattag személyeket vagy dolgokat írt körül, s a többieknek két percük volt arra, hogy minél többet kitaláljanak ezekből. A következő fordulóban villámkérdésekre
kellett a csapatok képviselőinek válaszolniuk. Az ötödik fordulóban felolvastak egy rövid szöveget az egyik csapattagnak, aki megpróbálta emlékezetből elmondani a következőnek. Az eredeti szövegben a zsűri kijelölt 8 szót, melyek elhangzása esetén járt a pont. Végül következett a „tippelés”, ahol a csapatok egy statisztikai adatra vagy érdekességre tippelhettek. A zenei vetélkedő kérdéseit a Szörényi – Bródy: István a király rockopera alapján állították össze. A műveltségi vetélkedő győztese a búcsi Katona Mihály Alapiskola csapata lett, második a Dunamocsi Alapiskola, harmadik pedig a madari Édes Gergely Alapiskola csapata. A népdalverseny zsűrije a következő tagokból állt: Katona István Martosról, Karkó Henrietta, a Felvidéki Rockszínház vezetője és Lami Katalin zenetanár. Nyertesei: Az I. kategória győztese Kállai Kristóf, 2. Brúder Bettina, 3. Gerencsér Réka és Keszegh Vivien. Különdíjasok: Krutek Flórián,Tóth Orsolya, Gaál Annabella. A II. kategória megosztott első helyezettje Palócz Mira és Molnár Ramóna, 2. lett Mayer Blanka, 3. pedig Borvák Barbara és Turányi Márk. Különdíjban részesült Uzsák Anna. A III. kategória megosztott első helyét érdemelte ki Semecky Enikő és Szűcs Liza, 2. lett Sándor Eszter és Tárnok Boglárka, 3. Szabó Zoltán. Különdíjban részesült Bruszi Tamara.

DUNATÁJ HETILAP

fotó: wikimedia.org

hirdetés
Previous articleElveszve a bürokrácia útvesztőjében
Next articleKomáromi Családnap: Élet a Holt-Vágon