HAZA HÍR-MIX Több újdonsággal érkezik a 27. Komáromi Napok

Több újdonsággal érkezik a 27. Komáromi Napok

2698
hirdetés

A hagyományos programok mellett több dologban megújul az idei Komáromi Napok, de több érdekesség is színesíti a programot és a fesztivál színvonalát. A változatos zenei felhozatal mellett érkeznek ételkülönlegességek, finom italok, a programok terén nagyobb figyelmet kapnak a gyerekek.

 

Hagyományos április 26-án kezdődik a Komáromi Napok, immáron 27. alkalommal. A programok május elsejéig tartanak. A városi programok mellett a belvárosban újra koncertek és fesztiválprogramok várják a kikapcsolódni vágyókat. A nagyszínpadra több zsánerben érkeznek színvonalas előadók, mind a magyar, mind a szlovák zenei életből. A koncertek továbbra is ingyenesek, ezzel mindenkinek biztosítva a szórakozást.

A Komáromi Napok rendezvénysorozat nagy színpadának, borutcájának, kézműves utcájának és gasztronómiai részlegének megszervezését egy komáromi társulás nyerte meg egy versenypályázaton, az önkormányzat 45 ezer eurót hagyott jóvá az idei évben erre a célra, ami a kiadások egy részét fedezi.

Mind a gasztronómia, mind a kézműves részleg kínálatának kialakításánál arra törekedtek, hogy változatos legyen, jó minőségű ételek, esztétikus standok szépítsék a gyönyörű belvárost.

            A Megye utcán egy kis piac szerveződik, ott kézműves kistermelők termékeit lehet megkóstolni és megvásárolni. Az Iskola utca köti össze a piacot a kézműves vásárral. Itt saját készítésű termékeket lehet árusítani. A gazdag, két délutánra tervezett gyermekprogramok mellett minden délután lesz fazekas bemutató, kovács bemutató és egy délután pedig fafaragó bemutató, ahol egy nagy rönk faragódik szoborrá láncfűrész segítségével. Ebben az évben egy szponzor segítségével, sorsolással két autó talál gazdára, az egyik egy évre, a másik pedig egy hétvégére. Az idei utcai forgatagot utcazenészek teszik színesebbé, jön egy profi csapat, a Band of streets, de mellettük más zenészek is színesítik az utcai forgatagot..

A város további 15 ezer euróval járul hozzá a városi rendezvényekhez, a testvérvárosok fogadásához és vendéglátásához. További források érkeznek szponzorokon és pályázatokon keresztül. Nem hiányoznak a sportprogramok sem, amelyek közül a legnagyobb számú indulót a két Komárom közti futóverseny és a Csárda túra vonja be. A tavalyi évhez hasonlóan idén is lesz Népművészet ünnepe és Öregvár nap. A program része egy koncert is a Szent András Bazilikában, amelyet április 22-én emelnek bazilikává.

Bor és gasztró

Az ételkínálat lehetőséget kínál megkóstolni nem szokványos ételeket is, de lesz a hagyományos vásári kínálatból is. A hagyományos vásári pecsenyesütő mellett öt street food truck kap helyet széles kínálattal. Itt kap helyet például a Croumpel´s Pountinerie truck, amely kanadai specialitásokat hoz városunkba, vagy pedig a Folk food truck, amely pedig szlovák hagyományos ételeket szolgál fel street food megjelenítésben. A Klapka téren eredeti amerikai marhasültet lehet kóstolni a Texas meat vagon kínálatában.

Lesznek hagyományos édességek is, mint a rétes vagy a kürtöskalács, de lesz édesség modernebb, street food kivitelben is.

Két délutánra vannakl tervezve a Komáromi Napocska elnevezésű gyermekprogramok, melyek a Tiszti pavilon udvarában szórakoztatják majd a legkisebbeket. Lesznek itt hagyományos gyermekjátékok, kézműves foglalkozások is. Mindezek mellett minden délután lesz a kézműves utcában fazekas-, kovács- és egy délután pedig fafaragó bemutató, ahol egy nagy rönk faragódik szoborrá láncfűrész segítségével.

A bor utcában április 28-tól hazai és külföldi borászok mutatkoznak be, idén már új faházakban. Nyolc hazai borász, melyek között vannak már ismertek, de van új, feltörekvő borászat is, mint például a Helemba pincészet. Az idei vendég borvidék Tokaj, érkezik borászat mind a Tokaj borvidék magyarországi, mind a szlovákiai területéről. Jönnek magyarországi és osztrák borászatok is. Lesz Champagne bár, ahol francia pezsgőket kóstolhatnak a látogatók.

A bor- és gasztroutca vendége lesz Tatai Róbert, a séfek séfe verseny győztese is, akivel pénteken, április 27-én 17.00-kor, a Komáromi Napok megnyitóján lehet találkozni.

 

A nagy színpad programja:

 

Szombat, 2018. április 28.

 

Vasárnap, 2018. április 29.

  • Hodek brothers feat
  • Anita Soul
  • Neoton família
  • Horkýže slíže

 

Hétfő, 2018. április 30

  • Peter Lipa
  • Ladánybene 27 (Bob Marley emlékest)
  • Magna Cum Laude

 

Kedd, 2018. május 1.

  • Garami Funky Stuff
  • Abba Slovakia
  • Tóth Gabi

 

A Forte zenekart szinte mindenki ismeri Komáromban és környékén, sőt távolabb is. Elan Forever  Szlovákia nagy  fesztiváljain számos helyen adott már koncertet. Magyarország legautentikusabb Guns ‘N’ Roses tribute zenekara, a Reckless Roses (Guns ‘n Roses tribute) teljes koncert repertoárjával és a tagok élethű másaival repíti vissza a közönséget a ’90-es évekbe. A Reckless Roses 2012-es megalakulása óta 12 országban lépett fel, és több mint 200 koncertet adott, számos alkalommal főzenekarként kapott meghívást többek között belga, német és svájci fesztiválokra. Varga Miklóst és Keresztes Ildikót sem kell bemutatni a hazai közönségnek, Abaházi Csaba a jól ismert rádiós és a MégEgyKör zenekar  kíséri a művészeket.

Hodek brothers feat formációt sem nagyon kell bemutatni Komáromban, az a tény viszont, hogy Anita Soul,  eredeti nevén Anita Bertóková, aki a funky, soul és r’n’b stílus jeles képviselője, csatlakozik hozzájuk a Komáromi Napokon.

Peter Lipa világhírű Jazz és Blues Guru tiszteli meg művészetével városunkat.  Kellemes élményt ígér a Ladánybene 27 (Bob Marley emlékest) és a Magna Cum Laude  koncert is.

A 8 profi muzsikusból álló Garami Funky Staff az ismert rádiós műsorvezető, Garami Gábor régi nagy álmát váltja valóra: a 70-es, 80-as és a 90-es évek funky, disco és soul slágereinek és hangulatának megidézése, mind hangzásban, mind pedig látványban. Az ABBA Slovakia a disco retro világába repíti vissza a szórakozni vágyókat, majd végül Tóth Gabit láthatjuk Komáromban. 2004-ben láttuk először a Megasztárban, 2006-ban pedig már megszerezte első Fonogram díját. Azóta töretlen a karrierje. Extravaganciájával, sokszínűségével győzi meg a közönséget arról, hogy ő egyedi és utánozhatatlan.

 

Komáromi Napok 2018

programok

ÁPRILIS 20. (péntek):

17.00   A kassai Rovásírás Alkotóközösség és az eNRA bemutató kiállításának megnyitója (Limes Galéria)     

ÁPRILIS 22. (vasárnap):

11.00   Ünnepi szentmise a Szt. András templom bazilikává emelése alkalmából (Szent András templom)

ÁPRILIS 23. (hétfő):

09.00   1. Komáromi Filmfesztivál – amatőr filmesek seregszemléje (Tátra Mozi)

18.00   Komáromi Kamarazenekar hangversenye G.Ph.Telemann, W.A.Mozart   műveiből  

            Közreműködik a Schola Mariana  Nagyok Kórusa; Karvezető  Orsovics  Yvette

            Szólisták : Pfeiferlik Tamás, Berán Gábor , Lakatos Róbert és Érdi Tamás

            Vezényel :   Medveczky Ádám   Kossuth-díjas művész

            (Kultúrpalota – a Duna Menti Múzeum főépülete)

ÁPRILIS 24. (kedd):

08.30   „Dobré slovo – Jó szó”; szlovák nyelvű szavalóverseny szlovákiai magyar és magyarországi szlovák diákok részére (Selye János Gimnázium)

10.00   CINEMA 2018 – Az  Amatőr Filmesek Országos Versenye megyei fordulójának legjobb filmjei (Tátra Mozi)

16.30   Egressy Béni emléktáblájának megkoszorúzása születésének 204. évfordulója alkalmából (Tó utca)

ÁPRILIS 25. (szerda):

08.30   „Dobré slovo – Jó szó”; szlovák nyelvű szavalóverseny szlovákiai magyar és magyarországi szlovák diákok részére (Selye János Gimnázium)

08.30   „Nec arte, nec marte”; Észak- és Dél – Komárom alapiskolás tanulóinak helytörténeti     vetélkedője (Duna Menti Múzeum)

17.00   Kiállítás megnyitó (Csemadok Galéria – Kossuth tér 3.)

ÁPRILIS 26. (csütörtök):

09.00   Scrable Open Tournament – középiskolások angol nyelvű szókirakó versenye       (Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola)

09.00   Ifjú életmentők városi és járási versenye (Holt-Vág part – Apáli)

10.00-13.00 Ingyenes vérnyomás és koleszterinszint mérés (Komáromi Információs Iroda, Klapka tér)

14.00   Észak- és Dél-Komárom képviselőtestületeinek közös ünnepi testuleti ülése (Dél-Komárom)

17.00   Az Észak-Komáromi Művészeti Alapiskola képzőművészet tagozatos diákjainak kiállítás megnyitója (MAI Foyer  Galéria, Nyár utca 12.)

17.00   Nyilvános borkóstolás a Danube Wine Challange verseny boraiból; belépő: 15,- € (Tiszti Pavilon díszterme)

ÁPRILIS 27. (péntek):

09.00   „Mérföldkövek XXII.” – helytörténeti konferencia (Kultúrpalota – a Duna Menti Múzeum főépülete)

09.00-17.00 Nyitott Kapuk Napja a levéltárban (az Állami Levéltár komáromi részlege, Vár u.2)

09.00   Alap- és zeneiskolás tanulók zenés-táncos programja (A Tiszti Pavilon amfiteátruma)

09.30   Információs nap és vitafórum az Európa Unióról (Tátra Mozi)

11.00   Hídépítő verseny (Ipari Szakközépiskola)

17.00   „Szórakozzunk együtt!” a Városi Nyugdíjas Klub tagjainak vidám műsora (Tiszti Pavilon  amfiteátruma)

17.00   „Ifjú tehetségek” – fiatal alkotóművészek 6. kiállításának megnyitója (Creative Art Studio,  Európa udvar 18)

17.00   Mackóvilág – Szóda Anna plüssmackó gyűjteményéből összeállított kiállítás megnyitója (Zichy palota – Klapka tér 9.)

18.00   VIII. „Rettegés éjszakája” az Újvárban; belépő: 2,- € (belépés a Lipót kapun át)

19.00  A Memória társulat koncertje (A Tiszti Pavilon amfiteátruma)

ÁPRILIS 28. (szombat):

09.00-17.00 Nyitott Kapuk Napja a levéltárban (az Állami Levéltár komáromi részlege, Vár u. 2)

10.00-17.00 Katonai és airsoft kiállítás (az Újvár Lipót kapuja mellett)

10.00-20.00 Reboot retro video game party  (Klapka tér, Zichy pont)

             16.00 Játssz együtt Zsozé atyával (Klapka tér, Zichy pont)

14.00–18.00 Ötlet, lendület, értékalkotás

  • Innovatív képzőművészeti technikák – workshop nemcsak felnőtteknek
  • Lépésről lépésre – táncfoglalkozás nemcsak gyerekeknek (Creative Art Studio – Európa udvar18)

 

14.00   IX. Nemzetközi Break Dance verseny – regisztráció 13.00-tól (A Tiszti Pavilon amfiteátruma)

15.00   City Reboot a Komáromi Napokon (Rév, A Magyar Kultúra Háza)

18.00   VIII. „Rettegés éjszakája” az Újvárban; belépő: 2,- € (belépés a Lipót kapun át)

19.00   A Borostyán együttes és barátainak Messze… messze… c. koncertje (A Tiszti Pavilon    amfiteátruma)

ÁPRILIS 29. (vasárnap):

10.00-20.00 Reboot retro video game party (Klapka tér, Zichy pont)

10.00   A népművészet ünnepe (Tiszti Pavilon udvara és amfiteátruma)

10.00 – 17.00 gyermekfoglalkozások: kézműveskedés, meseolvasás, rajzolás…

10.30 – 11.30  játszóház Méhes Katával

11.00               Ghymesi Igricek
13.30               Nárcisz Néptáncegyüttes (Huszt – Kárpátalja)         

14.00               Csallóközi Néptáncegyüttes (Dunaszerdahely)

14.30               Pósfa zenekar (Gelle – Pósfa)           

15.00               Nádas Táncegyüttes (Farnad)

15.30               Fabotó Citerazenekar (Nagykapos)

16.00               Feszty Árpád Kamara Néptáncegyüttes (Észak – Komárom)

16.30-17.30    Hárompatak  gyerektáncház 

17.30               Páva 2017 Gála, kísér Pál István „Szalonna” és bandája
19.00               Vršatec Néptáncegyüttes

 

12.00–16.00    FestMlaDych 2018 Kerületi Ifjúsági Fúvószenekari s verseny (Matica slovenská székháza)

16.30   A Concordia vegyeskar hangversenye  az I. világháború komáromi áldozatainak emlékére. Közreműködők: Becse Szabó Ilona – szoprán, Pfeiferlik Lajos – tenor, Pfeiferlik Tamás –  bariton, Grassl Ferdinád – basszus, Nagy István – orgona, Karnagy:  Stubendek István (Szt. András bazilika)

17.00   Történelmi családmodellek maradandó és változó sajátosságai – Dr. Békefy Lajos, PhD. előadása (Református templom)

ÁPRILIS 30. (hétfő ):

10.00-20.00 Reboot retro video game party (Klapka tér, Zichy pont)

15.00   „Kortársak kortársaiknak” – Az Építők utcai KéSZSZ iskola fodrász, kozmetikus és sminkes tanulóinak szakmai bemutatója (Klapka tér)

 16:00  A komáromi Luisville Story zenekar koncertje (A Tiszti Pavilon amfiteátruma)

17.00   Lehár Ferenc szobrának koszorúzása születésének 148. évfordulója alkalmából (Lehár     park)

18.00   A komáromi PRB együttes klasszikus rock koncertje (A Tiszti Pavilon amfiteátruma)

20.00   Fekete Skorpió koncert (A Tiszti Pavilon amfiteátruma)

20.00   Temetők éjszakája – ismeretterjesztő séta (Református temető)

 

MÁJUS 1. (kedd):

10.00   Megemlékezés és koszorúzás az 1919-es áttörés 102 áldozatának tömegsírjánál (Katolikus temető)

10.00-20.00 Reboot retro video game party (Klapka tér, Zichy pont)

 

10.00 Öregvár Nap (Öregvár; bejárat a Villanytelepi útról)

10.00 – 17.00 Kézműves foglalkozások, gyermekjátékok,  

            10.30   Écsi Gyöngyi: …………………………….

            12.30   1848/49-es huszár- és gyalogos bemutató

                         a 20. Felvidéki Tavaszi Emlékhadjárat résztvevőinek csatajelenete

            13.30   Bábkové divadlo na rázcestí: Dve rozprávky na brušku: O Jurkovi s kozou a o                             Dobromilovi a Lenimírovi 

            14.30   Veterán autók felvonulása és kiállítása

            15.00   Magyar Virtus –          az 1848/49-es szabadságharc hőseinek emléket állító                                    műsor a Kuttyomfitty társulat  feldolgozásában      

11.00   A Helios és Molaj fotóklubok piknikje (a Zichy palota udvarában és az Európa udvarban)

11.00   Túravezetés az Erődben (indulás a Villanytelep úti kaputól)

13.00   Túravezetés az Erődben (indulás a Villanytelep úti kaputól)

13:00   Harcművészeti bemutató (A Tiszti Pavilon amfiteátruma)

14.00   Klapka György szobrának megkoszorúzása Az Első Izsai Lovas és Hagyományőrző Egyesület 21. Felvidéki Tavaszi Emlékhadjárata alkalmából (Klapka tér)

14.00   Megemlékezés a Komáromi Áttörés 99. évfordulója alkalmából  (a  vasúti híd déli          hídfője  – Koppánymonostor)

14.30   Bíró Eszter Dalok az életről c. koncertje (Menház – zsinagóga)

14.30   A Pepita Tours Utazási Iroda IX. Nagy Tavaszi Sorsolása és Mészáros Tamás koncertje Támogató: Priškin Bútorüzlet (Klapka tér – nagy színpad)

15.00   Táncdélután a Tiszti Pavilon amfiteátrumában

15.00   A Niki dance &sport klub társastánc bemutatója

15.30   A Red One tánciskola Hip-hop  tánc műsora

15.50   A VMK modern táncklubjának műsora 

16.15   A Szabadidő Központ táncosainak bemutatója

16.30   A Dunajíček és a Mamičky od Dunaja együttesek műsora

19.00   Na rováš!  – A Slovenskí rebeli társulat zenés-táncos színházi előadása (A Tiszti Pavilon amfiteátruma)

 

KÍSÉRŐRENDEZVÉNYEK

Komáromi FOTO Spektrum 2018; kiállítás az amatőr fényképészek versenyének nyertese képeiből (Városi Művelődési Központ 1. emelet)

 

SPORTPROGRAMOK

ÁPRILIS 22. VASÁRNAP

12.00   44. KOMÁRNO – KOMÁROM Nemzetközi Szabadidős Utcai Futóverseny

            Rajt: Dél – Komárom, Városi Sportcsarnok (Czuczor  Gergely u. 65)

            Cél: Észak  – Komárom, Városi Sportcsarnok (Sport u.1)

ÁPRILIS 25. SZERDA

08.00   Aranycsapat Kupa az Aranycsapat Emlékév tiszteletére – nemzetközi teremlabdarúgó torna             középiskolások részére (Városi Sportcsarnok, Sport u.1)

08.00   IV. Viktoria Cup nemzetközi női labdarúgó torna (Ľ. J. Šulek Gimnázium)

ÁPRILIS 26. CSÜTÖRTÖK

08.30   Középiskolások öttusa erőpróbája (Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola)

09.00   XVIII. Ovi olimpia; óvodások ügyességi versenye (Sportcsarnok)

10.00 -17.30   Aerobik Maraton (Marianum Egyházi Iskolaközpont tornaterme)

ÁPRILIS 27. PÉNTEK

09.00   IV. Rozmarin Cup; nemzetközi florball bajnokság a Polgármester kupájáért (Sportcsarnok)

10.00   XXII. Óvodások olimpiai futónapja (Klapka tér)

ÁPRILIS 28. SZOMBAT

07.00   XVI. Csárda túra; Nemzetközi kerékpáros teljesítménytúra (Start: Hajós utca) info: www.csardatura.sk

08.00   XXIII. Klapka György kupa; elöltöltős fegyverek nemzetközi lövészversenye (SŠK Royal          Lőtere, IV. bástya – Ul. Odborárov – Szakszervezet u.)

09.00   XXVII. Nemzetközi leány junior röplabda torna (Határőr utcai Alapiskola)

11.00  – 16.00  Ismerkedés az íjászattal (Angliai Park)

11.00 – 13.00 A Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola bemutatkozása (Angliai Park)

12.00   Komáromi kincskeresés – búvárverseny- és bemutató (Holt -Vág)

ÁPRILIS 29. VASÁRNAP

08.00 – 15.00  Comorra Cup – Rádió távirányítású /RC/ autómodellek versenye (II. bástya)

09.00  XXVII. Nemzetközi leány junior röplabda torna (Határőr utcai Alapiskola)

11.00  – 16.00  Ismerkedés az íjászattal (Angliai Park)

11.30   Kötélhúzó verseny (Erzsébet híd)

MÁJUS 1. KEDD

06.00   8. Horgász- és halászléfőző verseny Komárom polgármesterének nagydíjáért (Holt-Vág)

10.00   Erős Emberek Országos Versenye (Klapka tér)

11.00  – 16.00  Ismerkedés az íjászattal (Angliai Park)

13:00   Harcművészeti bemutató (Tiszti Pavilon amfiteátruma)

hirdetés
Previous articleKellemetlen eredménnyel zárult a KOMVaK gazdasági átvilágítása
Next articleKinek az érdekeit védi Konštantín Glič a városi képviselő-testületben?