HAZA DUNATÁJ Kellemetlen eredménnyel zárult a KOMVaK gazdasági átvilágítása

Kellemetlen eredménnyel zárult a KOMVaK gazdasági átvilágítása

2060
hirdetés

Mindent felejtsünk el, fontosabb az előrelátás?

Egyre bizonyosabb, hogy a komáromi önkormányzati képviselők jelentős részét olyan gazdasági lobbi irányítja, amelynek mindenképpen az az érdeke, hogy az utóbbi évek „szennyesét”, ha már tisztára mosni nem tudják, legalább eltüntessék. Múlt héten csütörtökön hivatalosan is nyilvánosságra hozták a KOMVaK korábbi vezetésének „eredményességéről” készített gazdasági és jogi vizsgálatot. Ebből kiderült, hogy csak az utóbbi néhány év (és nem a cégalapítás óta) mérlege katasztrofális!

A könyvvizsgálók nem foglalkoztak a gázleválasztó körüli furcsa ügyletekkel, az Olláry- féle pincészetben tartott, a céggel kifizettetett „megbeszélésekkel”, az ógyallai kettős számlázással, s talán a végtelenségig sorolhatnánk a korábbi cégvezetés furcsa ügyleteit. Azzal viszont igen, hogy az Olláry-Cséplő-féle cégvezetés az önkormányzat hathatós támogatásával olyan projektet valósított meg, amelyhez nem található az előzetes gazdasági felmérés, s így a csallóközaranyosi szennyvíztisztító felépítése – amely dr. Hortai Éva akkori véleménye szerint óriási előrelépést jelent a cég életében – hatalmas csődöt eredményezett. Ezt csak tetézte, hogy az önkormányzat tudta és beleegyezése nélkül Olláryék nem banki kölcsönt vettek fel a Hass cég költségeinek térítésére, hanem a kivitelezővel kötöttek olyan szerződést, amely a szakadék szélére sodorta a komáromi víz- és csatornaműveket. Feltehetően az új cégvezetés mindent elkövet a helyzet javítása érdekében, ugyanakkor a képviselő-testületet irányító csoport (Andruskó, Gajdáč, Glič, Korpás, Feszty és a többiek) nem törekszik arra, hogy a várost kártalanítsa és a felelősöket bíróság elé állítsa.

Szerintük nem kell bolygatni a múltat…

DUNATÁJ HETILAP 13/2018

kép: illusztráció, pixabay.com

hirdetés
Previous articleSzlovák belpolitikai válság – Bizalmat szavazott az új kormánynak a parlament
Next articleTöbb újdonsággal érkezik a 27. Komáromi Napok