HAZA DUNATÁJ Tavaly a gyalogosok voltak a legveszélyeztetettebbek

Tavaly a gyalogosok voltak a legveszélyeztetettebbek

871
hirdetés

illusztrA belügyminisztérium a napokban tette közzé a tavalyi baleseti statisztikát, melynek rideg számadataiból ezúttal is szomorú következtetések vonhatók le. Az elmúlt esztendőben a közúti közlekedés 274 halálos áldozatot követelt, 15-tel többet, mint az azt megelőző évben.

A korábbi leggyakoribb okok – nevezetesen a gyorshajtás, illetve, hogy a gépjárművezetők nem szenteltek kellő figyelmet a vezetésnek – helyett tavaly a gyalogosbalesetek álltak a szomorú első helyen. Ebből adódik, hogy a közúti közlekedés legveszélyeztetettebb résztvevői ezúttal a gyalogosok voltak, túlnyomó többségük 50 és 70 év közötti, s a halálos balesetek 71 százaléka sötétedés után történt. Néhány esetben előfordult, hogy az elgázolt gyalogos kabátzsebében láthatósági karszalagot találtak, mely megfelelően viselve megmenthette volna az életét. A szomorú tapasztalatok alapján idén gyakrabban ellenőrzik a gyalogosokat, viselik-e a láthatósági elemeket. Emellett azonban mindenkinek tudatosítania kell, hogy közútjainkon gyalogosnak lenni egyáltalán nem veszélytelen, s hogy nem elég, ha mi látunk, a lényeg, hogy láttassuk magunkat sötétedés után, vagy rossz látási viszonyok mellett fényvisszaverő elemekkel, mellénnyel, kiváltképp, ha az öltözetünk színe is egybeolvad a környezettel. S mivel az áldozatok többsége az idősebb korosztályhoz tartozik, fontos odafigyelni korábban született hozzátartozóinkra, ismerőseinkre, ellátni őket biztonsági elemekkel és főként rászoktatni őket ezek használatára.

DUNATÁJ HETILAP 2/2016

fotó: illusztráció

hirdetés
Previous articleA Most-Híd nem vállalja fel a Csemadok programját, így az az MKP-t támogatja
Next articleMitsubishi ASX 1.6 DI-D Intense+: Arányosabbá vált a dízelkínálat