HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Számlapárbajt vívott két orosz újgazdag egy londoni klubban

Számlapárbajt vívott két orosz újgazdag egy londoni klubban

902
hirdetés

Számlapárbajt vívott egymással két orosz újgazdag London Mayfair negyedének egyik éjszakai klubjában: összesen 130 ezer fontot (45 millió forintot) ittak el.

A verseny arra ment ki, hogy a két harmincas éveiben járó férfi közül melyik tud magasabb számlát elérni. Felváltva rendeltek maguknak és asztaltársaságuknak, mindig többet és többet, zömmel igen drága pezsgőt. A viadal elég szoros volt. A szórakozóhely hajnali háromkor zárt, és a  győztes végeredménye 66 ezer 778 font és 91 penny lett. A vesztes 64 ezer 279 fontos és 70 pennys számlát produkált. A győztes asztaltársasága örömujjongásban tört ki és ugrálva ünnepelte a sikert.
Az igazi győztes mindazonáltal a szórakozóhely lett: rekordbevétel ütötte pincérei markát.
„Már a 10-15 ezer fontos számla is ritkaságnak számít, nem hogy két 65 ezres” – idézte a The Daily Telegraph című brit lap pénteken a klub szóvivőjét.
Ami az italokat illeti, elfogyott egyebek közt 64 palack Dom Perignon pezsgő – amelyből egy üveg csaknem 100 ezer forintnyi fontba kerül a klubban -, 25 Crystal pezsgő, 16 üveg Armand de Brignac Ace of Spades pezsgő, 12 palack Dom Perignon Rose, 10 üveg Peroni, 20 doboz Red Bull.
A két társaság azért vizet is ivott, de nem túl sokat: ásványvízből csak nyolc palackkal rendelt.

MTI

hirdetés